Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Ghymes Fesztivál tizedszer

Idén is a Szent György-hegyi Hegymagason rendezik meg a Ghymes Fesztivált. A július 3. és 5. között zajló, immár tizedik összművészeti rendezvényen a zene, az irodalom, a színház és a gasztronómia áll a középpontban.

A Ghymes Fesztivált 2006-ban rendezték meg először a felvidéki Párkányban, 2009-ben a Káli-medence, Taliándörögd volt a helyszín, 2010 óta pedig a Balaton északi partján található Hegymagas.

Az együttes honlapján megtalálható program szerint a Szarka fivérek, Gyula és Tamás által vezetett Ghymes július 4-én szombaton 21 óra 30 perckor lép a hegymagasi Szent György Pince nagyszínpadára. A fesztivál megnyitója egy nappal korábban, július 3-án pénteken lesz négy környékbeli település polgármestere - Dobó Zoltán (Tapolca), Tóth János Zalán (Hegymagas), Keszei Endre (Kisapáti) és Bolla Albert (Raposka) -, valamint Szarka Gyula, a fesztivál főszervezője jelenlétében.

Aznap este Hegymagason a moldvai csángó népzenét játszó kaposvári Juhos Együttes ad koncertet, Bor és lányka című műsorát mutatja be Szarka Gyula, költői estet tart Szarka Tamás, Gál Tamás és barátai pedig Az ördögbe címmel egy mesét adnak elő.

Másnap, július 4-én szombaton délelőtt geotúra indul a Szent György-hegyen, 16 órától Németh András (tekerőlant) és Istvánfi Balázs (duda) közreműködésével zenés borkóstolót tartanak Szarka Gyula hegymagasi pincéjénél. 18 órától Farkas Ottó felvidéki író A hanvai pap hamvai - anekdoták Tompa Mihályról című kötetének bemutatója lesz, majd a Tabulatúra régizene-együttes ad koncertet. Este előbb ismét Gál Tamás és barátai lépnek színpadra Villon-előadásukkal, majd a Ghymes-koncert után moldvai táncházat tartanak.

A Ghymes Fesztivál július 5-én vasárnap Hegymagason szentmisével ér véget, amely 11 órakor kezdődik. A rendezvény kísérő programjai között lesz festmény- és fotókiállítás, kirakodóvásár, kézműves foglalkozások és játszóház. Természetesen meg lehet kóstolni a Szent György-hegyi borokat és lacikonyhával is várják az érdeklődőket.

Szarka György 2007-ben vásárolt szőlőt és pincét a Szent György-hegyen. A zenésznek többféle saját bora van, köztük olaszrizling, kéknyelű, szürkebarát és hárslevelű.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×