Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.56
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Eredménytelenül zárult a vezetőválasztás a Berlini Filharmonikusoknál

Eredménytelenül zárult a vezetőválasztás hétfőn a Berlini Filharmonikusoknál, a világhírű zenekar állandó tagjai csaknem 12 órán keresztül próbáltak szavazással új vezető karmestert választani a távozó Sir Simon Rattle helyére, majd este közölték, hogy egy éven belül megismétlik az eljárást.

Peter Riegelbauer nagybőgős, a zenekar igazgatója elmondta, hogy több szavazási fordulót tartottak és konstruktív, szakmai vitát folytattak az együttes jövőjéről. Ennek során merőben különböző álláspontok fogalmazódtak meg. A következő időszakban folytatják a diskurzust és 12 hónapon belül ismét megpróbálkoznak Rattle utódjának megválasztásával.

A muzsikus elmondta, hogy a 124 állandó tagból 123 vett részt az eljárásban. Azt nem közölte, hogy kikről szavaztak, és azt sem mondta meg, hogy milyen arányú többség kellett volna ahhoz, hogy valamely jelölt elnyerje a vezető karmesteri tisztséget.

A Berlini Filharmonikusok zenészei reggel tíz órakor gyűltek össze a választásra. Az eredeti tervek szerint délután kettőkor jelentették volna be, hogy ki töltheti be 2018-tól a klasszikus zenében a legrangosabb pozíciók között számon tartott tisztséget.

A zenekart 2002 óta vezető Rattle márciusban jelentette be távozását. A liverpooli születésű hatvanéves művész 2017 szeptemberétől a Londoni Szimfonikus Zenekart irányítja, szerződése lejártáig pedig Londonban és Berlinben is dolgozik majd.

Utódjelöltként szinte valamennyi tekintélyes karmester szóba került. Favoritként tartják számon mások mellett az 55 éves német Christian Tielemannt, a drezdai Staatskapelle vezető karmesterét, a Bostoni Szimfonikus Zenekart irányító, 36 éves lett Andris Nelsonst és a 34 éves venezuelai Gustavo Dudamelt, Sir Simon Rattle közeli barátját, aki már többször dirigálta a zenekart.

A Berlini Filharmonikusokat gyakran a világ legjobb komolyzenei együtteseként említik. Korábbi vezetői között voltak olyan nagyságok, mint Claudio Abbado és Herbert von Karajan. A német főváros zenekara az egyetlen a jelentős együttesek között, amelynek tagjai maguk választanak vezető karmestert. Szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy az 1882 óta működő Berlini Filharmonikusok nem egy uralkodó vagy főnemes által alapított együttesből formálódott, hanem a polgári társadalom szövetéből.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×