Infostart.hu
eur:
365.59
usd:
320.74
bux:
152056.52
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Adventi hétvégék a Nemzeti Színházban

Színes programokat kínál a közönségnek az adventi vasárnapokon a budapesti Nemzeti Színház. Első alkalommal november 30-án várják az ingyenes rendezvénnyel a nézőket.

Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta: karácsonyváró advent délelőttjeikre vasárnaponként elsősorban gyerekeket várnak gyertyagyújtásra, és egy sor programot kínálnak nekik.

Mint mondta, a négy vasárnap délelőttjén - 10 és 13 óra között - például Huzella Péter, a Kaláka Együttes és a társulat színészeinek - Tóth Auguszta, Fehér Tibor, Nagy-Kálózy Eszter - fellépésével várják a gyerekeket karácsony ünnepére készülve.

Az adventi délelőttökön hagyományőrző csoportoktól betlehemes játékokat is láthatnak a nézők. A vállalkozó kedvű fiatalokat kézműves foglalkozások várják: kipróbálható, megtanulható a gyertyaöntés, a mézeskalács·díszítés, a gyertyamártás, a papírmerítés.

A kulisszajárás ezen a négy vasárnapon "betlehemi csillagjárássá" alakul át, amelyben énektanulás és a pásztorokkal való találkozás élménye varázsolhatja el a kicsiket, a mesesarokban pedig a kaposvári egyetem diákjai is mesélnek majd nekik.

Minden adventi vasárnap fénypontja a karácsonyi koncert lesz: a Kaláka Együttes, valamint Huzella Péter koncertje mellett Farkas Tünde és zenésztársai, továbbá a Misztrál Együttes muzsikál majd.

Az adventi hétvégék mellett a Nemzeti Színházban decemberben két új bemutató, az Isten ostora és A helység kalapácsa, Bodrogi Gyula és Voith Ági estje, valamint közönségtalálkozók várják a nézőket. A közönségtalálkozókat a december 4-i Ahogy tetszik és a december 21-i Isten ostora című előadás után tartják.

A Nemzeti Színház jegyirodái, az Andrássy út 28. szám alatt és a Nemzeti Színházban az adventi vasárnapokon is nyitva lesznek, és különleges ajánlattal várják a nézőket: kedvezményt vehetnek igénybe és választhatnak a színészek dedikált fényképei közül is.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Komoly kockázat, ha nem tisztázzák időben a két hivatal hatásköreit – hívta fel a figyelmet Hack Péter jogtudós, az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: kérdés, ki hoz majd döntést, ha vita lesz a szervezetek között. Úgy véli: nagyon jó, hogy nem a kormány mondja meg, ki lesz a jelölt a legfőbb ügyészi pozícióra, de a jelenlegi vitát az ügyészség válsága miatt mielőbb le kell zárni, és az államfőnek olyan személyt vagy akár többet is kell jelölnie, akit a szakma és a parlament is elfogad.

Merre menekülnek az oroszok a háború elől? – Trendek a szakértőtől

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×