Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.07
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Doors-koncertfilm Hobóval a Corvin moziban

Ismét látható a fővárosi Corvin moziban a legendás amerikai Doors együttes Live At The Bowl '68 című koncertfilmje, amelyet tavaly már többször vetítettek a filmszínházban. November 3-án Hobo lesz a vetítés vendége: az előadó a film mellett előadja Jim Morrison-emlékműsorát.

A program több mint előadás és több mint koncertfilm, a kettő sajátos elegye, a hazai zenészélet blues-, illetve Doors-vonalon legautentikusabb szereplőjének tolmácsolásában - szerepel a szervezők által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben. A Doors & Hobo című műsor egyszer, november 3-án lesz látható a Corvin mozi legnagyobb, Korda termében.

Mint a kommüniké felidézi, Hobo (Földes László) pályáját végigkíséri Jim Morrison, a Doors frontemberének emléke. A mindössze 27 éves korában, 1971-ben Párizsban elhunyt énekes és költő dalait Hobo már a Hobo Blues Band megalapítása előtt, a hetvenes évek közepén játszotta, majd később a HBB koncertjein is. Hobo később zenekarával, majd szólóban is készített Jim Morrison-emlékalbumot, ma is járja az országot emlékestjével.

Hobo magyarra fordította Morrison valamennyi dalát és költeményét, ezek önálló kötetben 2001-ben a Cartaphilus Kiadó gondozásában láttak napvilágot.

A Live At The Hollywood Bowl '68 a Doors egyetlen teljes egészében rögzített koncertje. "A film Hobo emlékestjének szerves részeként, több részletben bemutatva segít abban, hogy Jim Morrison életművét még közelebb hozza a nézőkhöz, és méltó emléket állítson ennek a nagy formátumú művésznek és különleges egyéniségnek" - szerepel a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×