Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
317.58
bux:
151880.2
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Ma kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Dóm felújítása miatt a székesegyházzal szemben fölállított színpadon a Zorba, a görög című táncmű premierjével ma este elkezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada.

A darabot a Kossuth-díjas koreográfus, Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója állította színpadra. A Mikisz Teodorakisz zenéjére készült koreográfiát a Győri Balett és a Szeged Táncegyüttes művészei adják elő élő zenekari kísérettel.

Július 11-én és 12-én Kerényi Miklós Gábor rendezésében Kálmán Imre operettklasszikusa, a Csárdáskirálynő szerepel a műsoron, amelyet utoljára majdnem egy évtizede láthatott a Dóm téri közönség.

Az elmúlt évad legnagyobb sikere az Elfújta a szél musical volt, amely ismét helyet kapott a programban. A tavalyi produkcióhoz képest változik a szereposztás, sőt új karakterek is helyet kaptak a cselekményben: új szereplő lesz Scarlett testvére, Suellen, Pork, a komornyik és Jack, a szolgáló.

Magyar szerző művével folytatódik augusztus első napjaiban a fesztivál: tizenöt évvel ezelőtt láthatta utoljára a szegedi közönség Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. A nagyotmondó obsitos történetében egy igazi világsztár is színpadra lép: Napóleon alakját Gérard Depardieu formálja meg.

Az évad a Mamma Mia! musicallel zárul augusztus közepén, a Madách Színházzal közös produkció a darab non-replika változata lesz, így a szegedi közönség új rendezésben, díszlettel és jelmezekkel láthatja az Abba slágereire íródott, világszerte bemutatott művet.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Az euró az egyik legjobb befektetés Magyarország számára: hosszabb távon évente 2000 milliárd forintnyi kamatkiadást és 1000 milliárd forintnyi kamattámogatás-kiadást takaríthat meg az államnak, de számos más stabilizáló hatása is lesz – jelentette ki nyitóelőadásában Barabás Gyula, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. A gazdaságpolitikai rendszerváltás három dolgot jelent a kormány számára: 1. végleges szakítást a gyenge forint politikájával, a 2. felelős gazdálkodást az adófizetők pénzével az eddigi túlköltekezés pazarlás helyett, 3. gazdasági növekedést támogató hiánycsökkentést – mindezek részleteiről beszélt előadásában az államtitkár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×