Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.81
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Elhunyt Hárs Ernő költő, író, műfordító

Életének 94. évében elhunyt Hárs Ernő József Attila- és Stephanus-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Írószövetség örökös tagja - tudatta a család és a Magyar Írószövetség az MTI-vel.

Hárs Ernőt szerda este érte a halál. Temetése időpontját később közlik.

Hárs Ernő 1920. szeptember 26-án született Magyaróváron. A helyi piarista gimnáziumban érettségizett, 1939-ben ösztöndíjasként Párizsban, majd egy évig Bécsben tanult. 1943-ban Budapesten közgazdaságtudományi doktorátust szerzett, és két diplomáciai tanfolyamot is elvégzett. 1944-ben feleségül vette Sándor Judit operaénekesnőt.

1945-1976 között a Földművelésügyi, majd a Külügyminisztériumban dolgozott. 1976-tól szabadfoglalkozású íróként alkotott.

Halk szavú, a mindennapok világára figyelő lírikus, akit z emberi lét végső kérdései foglalkoztatták. Tisztítótűz című verseskötete és a Hullámgyűrűk című prózai emlékezései jelentősek.

Húsz saját kötete (versek, tanulmányok és egy szakkönyv a diplomácia világáról) mellett gazdag műfordítói életművet hozott létre, főként német, olasz és portugál nyelvű alkotások magyarra átültetésével. Ezek sorából kiemelkedik két eposz: Torquato Tasso tollából A megszabadított Jeruzsálem, illetve Luís de Camoes műve, A Lusiadák, amelynek magyarra fordításáért a portugál államtól megkapta a Tengerész Henrik Érdemrend lovagkeresztjét, valamint Francesco Petrarca Diadalmenetek című, korábban magyarul kiadatlan művének tolmácsolása.

Õ ültette magyarra Michael Ende A végtelen történet című világsikerű regényét. Több kötettel gazdagította a magyar gyermekvers-irodalmat is. 1993-ban József Attila-díjjal tüntették ki, 1996-ban elnyerte a győri költészeti biennále fődíját és Radnóti-díjat vehetett át, 2003-ban Déry Tibor-díjjal jutalmazták, 2010-ben Hieronymus-díjat kapott műfordítói munkásságának elismeréseként.

Hárs Ernő alkotói pályáját 2011-ben Stephanus-díjjal is jutalmazták, 2009-ben pedig a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.

"Személyében egy kristálytiszta jellemű, nagy műveltségű, elhivatott alkotó távozott közülünk" - olvasható a Magyar Írószövetség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×