Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
316.36
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Ákos-koncert Moszkvában

A Karcolatok című jubileumi koncertkörútjának második külföldi állomásán Kovács Ákos zenész-dalszerző a moszkvai magyar nagykövetségen lépett fel.

A diplomáciai képviselet, valamint a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központja által szervezett koncert a Moszkvai Magyarok Klubja nevű civil kezdeményezés által hagyományosan ilyenkor megrendezett családi napjára esett. A közönséget is elsősorban az orosz fővárosban élő magyarok alkották, felnőttek és gyerekek egyaránt.

A Kossuth-díjas előadóművész, aki továbbra is Moszkvában tartózkodik, a szombaton késő estébe nyúló koncert után az MTI-nek elmondta, hogy a múlt héten Párizsban játszottak, két hét múlva pedig Rómába is eljutnak az ott élő magyarokhoz. "Nem képzeljük, hogy világsztárok lettünk attól, hogy a Balassi Intézet rendszerében van módunk fellépni. Teljesen egyértelmű, hogy a helyi magyarok összetartozásának eszközéül jövünk" - hangsúlyozta.

Több éves egyeztetés után most esély van arra, hogy Kanadában is fellépjenek, ahova azzal a céllal hívják őt és csapatát, hogy hozzájáruljanak az újonnan oda érkezett magyarok és a több évtizede ott működő kanadai magyar szervezetek egymásra találásában. "Mire való a kultúra, ha nem arra, hogy egymás felé fordítsa az embereket" - hangsúlyozta Ákos. Úgy gondolja, hogy a párizsi, moszkvai, római előadásokon keresztül "a támogatás azoké a magyaroké, akiket ez összetart". Az előadóművész ezzel utalt az őt ért hazai bírálatokra, miután a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 10 millió forinttal támogatta a Karcolatok 20 című koncertsorozat keretében a három külföldi városban: Párizsban, Moszkvában és Rómában szervezett fellépését.

Arra reagálva, hogy egy a moszkvai koncerten részt vevő, magyarul nem tudó örmény származású fiatalembert is elvarázsolt a zenéje, Ákos azt mondta: "Örülök, hogy a dalokból ő is valamit megérzett. Szeretek bíbelődni a zenével, de számomra a zene hordozóeszköz, csomagolóanyag. Nyelvünk bűvöletében élek, és bár írok dalokat, nem az énekhangommal hódítok, mint a tehetségkutatóban feltűnt fiatalok, hanem azzal, hogy valamit szeretnék mondani" - hangsúlyozta a magyar előadóművész.

"Bennünket is meghat, hogy Magyarországtól ennyire messze a mi szavunknak is nagyobb a hatása" - mondta. Londonban is tapasztalják, mennyire hiányzik az ott élő magyaroknak az anyanyelvük és a magyar kultúra. A brit fővárosba már 4-5 esztendeje visszajárnak fellépni a csapatával, mivel ott olyan nagy magyar diaszpóra alakult ki, amely eltartja a piaci alapon tartott koncerteket.

Büszkék lehetünk arra, hogy Párizs és Róma mellett épp Moszkvába jött el Ákos, egy ilyen kaliberű magyar előadóművész. Ezért sokat kellett dolgozni - mondta az MTI-nek Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Intézet igazgatója. Hozzátette: figyelemre méltó, hogy a közönséget alkotó moszkvai magyarok mindenfajta meggyőződésüktől függetlenül együtt tombolták végig a másfél órás koncertet. A moszkvai intézet igyekszik évente egyszer olyan produkciót is Oroszországba hozni, amely kifejezetten az itteni magyaroknak szól.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×