Infostart.hu
eur:
361.95
usd:
316.42
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Vidéki zsinagógákban lép fel a Budapesti Fesztiválzenekar

Három vidéki zsinagógában - Albertirsán, Keszthelyen és Mádon - ad ingyenes koncertet júniusban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ).

Az együttes az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) karöltve rendezi meg a beszélgetésekkel egybekötött rövid hangversenyeket, amelyek célja, hogy a helyiekkel együtt felidézzék az egykor ott virágzó zsidó közösségi életet és a keresztény-zsidó együttélés emlékeit - mondta el Fischer Iván karmester, a BFZ zeneigazgatója és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija az óbudai zsinagógában megrendezett hétfői sajtótájékoztatón.

Mint Köves Slomó kifejtette, be szeretnék mutatni a nagy múltú hazai zsidó közösséget, melynek egykor vidéken is virágzó életét mára többnyire csak romos zsinagógák jelzik. "A holokauszt kapcsán nemcsak a veszteség tényéről kell beszélni, hanem arról is, hogy mi ennek a tartalma. Meg kell mutatni az embereknek azt az életet, azokat az értékeket, amelyek elvesztek. El kell magyarázni, mi az a zsinagóga, és milyen közösségi élet folyt az egyes zsinagógákban" - magyarázta a rabbi.

Köves Slomó hangsúlyozta, hogy a koncerteket követő beszélgetéseket interaktívra tervezik. "Bátorítjuk arra a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal emlékeket. Rá szeretnénk ébreszteni mindenkit, hogy közös a történelmünk" - fogalmazott az óbudai zsinagóga rabbija.

Fischer Iván elmondása szerint körülbelül félórás koncertekre készülnek, amelyeken zsidó zeneszerzők - Weiner Leó, Betty Olivero és Felix Mendelssohn-Bartholdy - műveiből válogatnak, ugyanakkor nem feltétlenül vallásos tartalmú zenét játszanak majd. A zenekar olyan létszámban és felállásban lép fel, amelyre az adott zsinagógaépület lehetőséget ad - tette hozzá.

A BFZ zeneigazgatója hangsúlyozta: jóindulattal, gesztusokkal, ezekhez hasonló ajándék-koncertekkel szeretnének a tudatlanság és az előítéletek ellen küzdeni. Mint mondta, a júniusi körút csak az első alkalom, ha ez jól sikerül, szeretnék folytatni a projektet. Jelezte azt is, hogy a kezdeményezést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is támogatja, és a jövőben csatlakozhat hozzá.

Az együttes a "zene mindenkié" mottó jegyében a vidéki zsinagógák mellett idősotthonokba és keresztény templomokba is ellátogat júniusban. "Kilépünk a koncerttermekből, és elmegyünk azokhoz az emberekhez, akik nem jutnának el a hangversenyeinkre: idősotthonokban, kórházakban, iskolákban lépünk fel. Tudatos profilváltás ez a BFZ életében, meg akarjuk mutatni, hogy nem egy elzárkózó elitzenekar vagyunk" - magyarázta Fischer Iván.

A BFZ június 9. és 12. között budapesti idősotthonokban, valamint a veresegyházi önkormányzat idősotthonában ad ingyenes koncerteket; június 12. és 15. között Budapesten a Deák téri és a Bakáts téri templomokban, illetve a Somogy megyei Hedrehely templomában historikus előadásmódban játszanak válogatott Bach-műveket; végül június 16. és 18. között lépnek fel a mádi, a keszthelyi és az albertirsai zsinagógákban.

A német megszállás áldozatainak emlékművére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Köves Slomó elmondta: nem ért egyet a Szabadság térre tervezett emlékmű esztétikájával. Mindemellett hangsúlyozta, hogy a vitában valójában nem a kormány és a zsidó közösség áll szemben egymással, hiszen az egész társadalom számára fontos a múlt megismerése és helyes szemlélete.

Fischer Iván ugyancsak kérdésre válaszolva kifejtette: az emlékmű nagyon sokak érzékenységét sérti - zsidókét és keresztényekét egyaránt -, hiszen azt a "pilátusi gondolatot" tükrözi, hogy "nem mi vagyunk a bűnösök, hanem más"; felállítása ezért Fischer Iván szerint súlyos hiba.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×