Infostart.hu
eur:
360.95
usd:
315.07
bux:
152382.12
2026. szeptember 22. kedd Móric

A költészet napja - Versmaraton a Thália Színházban

Nagy érdeklődés mellett zajlik az egész nap tartó Versmaraton a budapesti Thália Színház Mikroszínpadán, ahol mintegy 70 kortárs költő olvassa fel verseit a költészet napján, József Attila születésének évfordulóján.

A Magyar Rádió nonprofit Zrt., a Magyar Napló Kiadó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében megvalósuló, este 11-ig tartó Versmaratonon Az év versei 2014 című kötet szerzőit ismerheti meg a közönség.

Az esemény a Magyar Napló Kiadónál Csontos János szerkesztésében megjelent kötetet bemutatója is egyben. Oláh János költő, író, a hagyományosan a költészet napjára megjelenő kötet kiadójának vezetője az MTI-nek elmondta: a tavalyi év válogatása, 100 költő versei jelennek meg a kötetben.

Arról beszélt, hogy az immár negyedik alkalommal szervezték meg a Versmaratont, amelyet első alkalommal a Magyar Rádió Márványtermében, azóta pedig a Thália Színházban rendeznek meg. Mint mondta, a költészet napján mindig sok a versműsor, de élő költőtől szinte alig hangzott el vers. A felolvasással arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a mai költészet is létezik, kortárs költők is írnak verseket, nem is rosszakat.

Oláh János elmondta: úgy döntöttek, hogy a költők saját maguk mondják el verseiket, ne színészek előadásában hangozzanak el a művek. Ha rosszabbul is mondja a szerző versét egy színésznél, az az értelmezési módszer, ahogy ő felolvassa, akkor is fontos kordokumentum - emelte ki.

"Az volna az igazi, ha legalább egy évben egyszer a költők is - ha nem is közvetlenül találkoznak egymással, de - egy rendezvényen lépnek fel" - mondta.

Mint felidézte, 12 éve szerkesztik Az év versei kötetet, amelybe a magyar nyelvterületen megjelenő, mintegy 40 irodalmi lapban közölt versek legjobbjait választják be minden évben. Azon gondolkodtak, hogy milyen könyvbemutatót tartsanak, ekkor jutott eszükbe, hogy mindenki felolvashatná a versét, csakhogy az legalább fél napig tart. Ekkor keresték meg a Magyar Rádiót, amely az esemény mellé állt. Mint Oláh János kiemelte, ez nagy segítség, mert ezáltal jóval nagyobb nyilvánosságot kaptak. A közmédia segítségével vált jelentős rendezvénnyé a Versmaraton - hangsúlyozta.

A programmal lehetőséget szeretnének biztosítani arra is, hogy egy-egy tanórán megismerkedhessenek a diákok a mai magyar költészettel. A diákok is bekapcsolódhatnak az idei programba, amelyet a tanórákhoz igazítva 45 perces blokkokra tagoltak. Az ingyenesen látogatható eseményt az interneten is követhetik az érdeklődők. A program a mediaklikk.hu oldalon még 60 napig elérhető lesz.

A Versmaratonon egy közös vers is születik: az elsőként felolvasó költő írja a kezdő sort, majd a fellépők egy-egy sorral folyamatosan bővítik a költeményt, este pedig a teljes mű elhangzik.

A színpadi fellépés után a Thália Színház látványstúdiójában is beszélgetnek a költőkkel, akik ez alkalommal a verseik közül a kedvencüket olvashatják fel. A műsorba a Kossuth Rádió élőben többször bekapcsolódik, valamint a közmédia televíziós csatornáinak kulturális műsorai is beszámolnak a Versmaratonról.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter indoklást adott a legfőbb ügyésszel kapcsolatban, és beszélt az államfő szerepéről is – videó

Az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat – mondta a miniszterelnök. Szerdán kormányülés, majd a kormányfő elindul a Vatikánba, ahol fogadja XIV. Leó pápa.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Hatalmas bejelentést tett a svájci cipőgyártó, miután elhappolta Mbappét a Nike-tól

Hatalmas bejelentést tett a svájci cipőgyártó, miután elhappolta Mbappét a Nike-tól

A svájci On sportruházati márka a zürichi befektetői napján ismertette 2029-ig szóló stratégiáját és középtávú pénzügyi céljait, amelyek a prémium pozicionálásra, valamint több új sportág – köztük a labdarúgás és a golf – piacára történő belépésre épülnek. A vállalat emellett történetében először részvény-visszavásárlási programot is bejelentett - számolt be a Yahoo Finance. A befektetők pozitívan fogadták az új bejelentéseket, nagyot ugrott a nyitás előtt a részvényárfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×