A színművészt, aki évek óta betegeskedett, otthonában érte a halál. Temetéséről később intézkednek. A család arra kéri a médiát, hogy tartsa tiszteletben gyászukat.

Szabó Gyula 1930. július 15-én született Kunszentmártonban. Tervei között nem szerepelt a színi pálya: papnak készült. A család azonban nagy szegénységben élt, nem tanulhatott, dolgoznia kellett. Fiatal munkásként nagy lelkesedéssel vett részt az üzemi színjátszó csoport munkájában, innen jelentkezett néhány társával együtt a Színművészeti Főiskolára, ahová első nekifutásra felvették.

A színművész 1954-től a Petőfi és a Jókai Színház tagja, majd évtizedekig a Thália Színház vezető színészeként emlékezetes, óriási sikerű produkciók részese volt. A Thália megszűnése után tagja lett a rövid életű Arizona Színháznak, majd az ugyancsak pár évig működő Művész Színháznak is, később a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál dolgozott. 1979-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított.

Alkata, jellegzetes orgánuma népi hősök megformálására tette leginkább alkalmassá, de más szerepkörökben is kiváló alakítást nyújtott. Pályája során játszott többek közt Molnár Ferenc, Shakespeare, Bulgakov, Stendhal és Katona József színműveiben. Legemlékezetesebb Hábetler Jánosként volt Fejes Endre Rozsdatemető című regényének drámaváltozatában és Tiborcként Katona Bánk bánjában. Az általa megformált alakok mindig szerethetőek voltak, gonosz, intrikus szerepet szinte soha nem kapott.

Filmen is sokat foglalkoztatták (Egy pikoló világos, Vasvirág, Kölyök, A tizedes meg a többiek, Kinek a törvénye). Számos sikeres tévéjátékban szerepelt: ő volt a Tenkes kapitánya Buga Jakabja, a Princ, a katona Csontos őrnagya, a Robog az úthenger Józsija. Kezdettől fogva az ő hangján szólalt meg magyarul Columbo hadnagy, a magyar rajzfilmsorozatokban dr. Bubónak (Kérem a következőt), a Pumukli kalandjai című mesében Éder Mesternek és Frakknak, a macskák rémének is ő kölcsönözte a hangját.

Mesemondása legendás volt: a hetvenes évek elejétől a Magyar népmesék sorozatban ízesen, telve szeretettel és humorral mesélt. Õ maga azt mondta erről, hogy a több, mint harminc év alatt ez a mesesorozat élete részévé vált, mindegyik darabját egyformán szerette. Egy másik nyilatkozatban úgy vélte, nagy színész csak az lehet, aki járt a pokolban, az önismeret poklában. Egész életében arra törekedett, hogy mindig az igazat mondja, és a szeretet nyelvén közvetítsen.

Szinte minden művészeti elismerést megkapott. Kétszer - 1959-ben és 1962-ben - tüntették ki Jászai Mari-díjjal, emellett érdemes és kiváló művész címet is kapott. 1975-ben elnyerte filmkritikusok díját, 1996-ban a Budapestért Díjat adományozták neki.

Sokoldalú művészi pályája elismeréseként, emlékezetes színházi- és filmszerep-formálásaiért 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2006-ban a nemzet színészévé választották. Az Aphelandra alapítvány díjával 2003-ban tüntették ki, amelyet kimagasló alakításai mellett humánumával érdemelt ki. A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon 2005-ben életműdíjat kapott a Magyar népmesék rajzfilmsorozatban végzett munkájáért. 2006-ban A nagy mesemondó című lemeze az év legjobb hazai gyermeklemeze lett.

2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, és abban az évben ő is elhelyezte kéznyomát a Magyar Csillagok Falán az Uránia Filmszínházban. 1998-től szülővárosának díszpolgára volt.