Infostart.hu
eur:
362.7
usd:
316.03
bux:
153716.89
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Borkóstolás a Ghymes tagjaival

A Ghymes koncert mellett a Szarka-fivérek önálló estjei, borkóstolók, valamint Hunyadi Mátyás korát és udvarát megidéző programok szerepelnek a 8. Ghymes Fesztivál programján.

A Badacsonyi Szent-György hegy lábánál és Hegymagason július 5. és 7. közt idén is várja a látogatókat a Ghymes Fesztivál. Szarka Gyula az együttes alapító tagja 8 éve vásárolt egy borospincét a vidéken, és a táj szépsége annyira lenyűgözte, hogy úgy döntött az élményt másokkal is megosztja. A fesztivál gondolatát először Tapolca városánál vetette fel, ahol nagyon nyitottak voltak és szívesen segítettek a zenésznek.

Az ötlet sikerességét pedig az is mutatja, hogy a Ghymes Fesztivált idén nyolcadik alkalommal rendezik meg. Szarka Gyula szerint a pénteki programoknak inkább kamara jellegű hangulatuk van, ugyanis a téma Mátyás király udvara. A vendégek meghallgathatják Pálosfalvi Tamás Történettudományi Intézet tagjának történelmi előadását. A reneszánsz hangulatról a Tabulatúra együttes gondoskodik, akik a kornak megfelelő zenékkel és táncházzal szórakoztatják az odalátogatókat.

A Csavar Színház a Helység kalapácsa és Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című darabokkal lép fel a pince színpadán. A Ghymes koncert előtt pedig mindenkit vár Szarka Gyula egy borkóstolással összekötött önálló estre a saját pincéjében.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×