Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
315.91
bux:
153727.56
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Hallgatás és elhallgattatás a Tokaji Írótáborban

A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban alcímmel az 1960-as és 80-as évek eseményeit dolgozzák fel és értékelik a 2013-as Tokaji Írótábor résztvevői.

Augusztus 14. és 16. között csaknem 300 írót vár a Tokaji Írótábor. Szentmártoni Jánost, a Magyar Írószövetség és a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy az előző év tematikáját folytatják, és idén a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig tekintik át az irodalom eseményeit, amelyet majd 2014-ben fejeznek be.

A tábor célja a határon túli és anyaországi kulturális költőműhelyek küzdelmének bemutatása, illetve olyan részletkérdéseket is érintenek, mint a könyvtári selejtezés, betiltott folyóiratok vagy a József Attila Kör.

A táborra július 13-ig lehet jelentkezni a Tokaji Írótábor honlapján keresztül. A három napos eseményen körülbelül 40 előadó részvételére számítanak, és a kuratórium elnöke szerint tartják az előző én színvonalat és szakmaiságát.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×