Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
316.99
bux:
153585.13
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Koronázási díszvonat indul Budapestről Gödöllőre

Koronázási díszvonat indul június 8-án, szombaton Budapest Nyugati pályaudvarról Gödöllőre, ahol Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné magyar uralkodóvá választásának 146. évfordulója alkalmából színes programok várják az utazáson résztvevőket.

A MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében a program ünnepi megnyitóját szombaton délelőtt a Nyugati pályaudvar 10. vágánya melletti Királyi váróban tartják, ahol korhű ruhába öltözve a királyi pár is megjelenik. A programon beszédet mond Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, az esemény védnöke és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója - adta hírül közleményben a MÁV Nosztalgia Kft.

A koronázási vonat gőzmozdony által vontatott, frissen felújított párnás, és III. osztályú kocsikból álló szerelvényein utazhatnak az érdeklődők.

Gödöllőre érkezve a Királyi Váróterem előtt a monarchia hagyományainak és szokásainak megfelelően fogadják a királyi párt és a nosztalgiavonat vendégeit. Az Éld át a múltat! elnevezésű tárlatvezetésen az érdeklődők élőképeken láthatják Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, a királyi gyermekeket, valamint az udvartartás több tagját is.

Lehetőség nyílik a programon a Gödöllői Kastély imázsfilmjének megtekintésére. A kastély díszudvarán és kertjében zenekarok, felújított lovardájában huszárbandériumok szórakoztatják lovasbemutatóval a látogatókat. A családokat múzeumpedagógiai foglalkozással és interaktív mesejátékkal is várják a szervezők.

Bővebb információk a Nosztalgiavonatról és a gödöllői Koronázási Napokról a www.mavnosztalgia.hu és a www.kiralyikastely.hu oldalon olvasható.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×