Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
317.07
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kormányhatározat a Nemzeti Örökség Intézetének létrehozásáról

A kormány a Nemzeti Örökség Intézete létrehozásának támogatásáról döntött, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

A határozat szerint a kormány egyebek mellett a magyarság szellemi örökségének a jelen és az eljövendő nemzedékek számára történő megőrzése és átadása, a nemzeti összetartozás érzésének növelése, valamint az egységes nemzet, a nemzeti egység megteremtésének jelentősége miatt döntött a Nemzeti Örökség Intézete létrehozásának támogatásáról.

A kormány a Nemzeti Örökség Intézete (NÖI) létrehozása érdekében felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az intézet alapító okiratát készítse elő, és az érintett miniszterekkel együttműködve vizsgálja meg a témára vonatkozó jogszabályok körét, és kezdeményezze megfelelő módosításukat, azonnali határidővel.

A kormány felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegyen javaslatot a Nemzeti Örökség Intézete idei működéséhez szükséges forrás biztosítására. A közigazgatási és igazságügyi miniszternek pedig arról kell gondoskodnia, hogy a Miniszterelnökség létszámát a NÖI létszámával, 29-cel megemeljék.

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×