Nagy szerencsémre, mikor a Vígszínházhoz kerültem 1975-ben, akkor még olyan művészek mellett próbálhattam és játszhattam, mint Sulyok Mária, Ruttkai Éva, Tábori Nóra, Darvas Iván és Páger Antal. Folytatója vagyok annak a színháztörténetnek, ami már lassan 120 éves lesz a Vígszínházban. Az életművem része már ennek a színháznak.

Szombat este játszottuk az Augusztus Oklahomában című előadást, és amikor a végén körbenéztem a színpadon, akkor ötlött fel bennem, hogy itt áll körülöttem ismét egy nagy nemzedék, amely felnőtt. Nélkülük, valamint a kortársaim és az előttem járó nemzedékek nélkül nem juthattam volna oda, ahova jutottam. A mi játékunk közös, ahol egymást segítjük, egymástól tudunk jók vagy még jobbak lenni. Büszkeséggel tölt el, hogy ebben a díjban részesültem, de tudom, hogy másoknak is köszönettel tartozom ezért.

A játék mellett rendez és tanít is, valamint az alternatív színház kedvelői is találkozhattak a munkáival. Hogyan tud megfelelni a sokrétű feladatoknak?

A munkánknak legalább a fele a kondíción múlik, és nemcsak a fizikálisra, hanem a szellemi, lelki kondícióra is gondolok. Nyitottnak kell maradni, és az embernek mindig képezni kell tovább magát.

Mit tervez a jövőre?

Abban bízom, hogy az új igazgatóval, Eszenyi Enikővel ugyanott tudjuk folytatni, mint Marton László alatt a vígszínházi tevékenységem abbamaradt. Erre minden remény megvan, tervezgetjük a jövőt, és remélem, hogy ugyanolyan sikeres lesz, mint eddig volt.