Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Presser Gábor, rock és kínai holdújév a hétvégi programokban

Presser Gábor koncert és Tribute Fesztivál, filmvetítések és a kínai újévhez kapcsolódó rendezvények is szerepelnek a hétvége kulturális programjai között.

Szombaton két színházi bemutatót is rendeznek a fővárosban: Gorkij Éjjeli menedékhely című színművét Horváth Csaba rendezésében mutatja be a József Attila Színház, míg a Budapest Kamaraszínházban Bánsági Ildikó és Bozsó Péter előadásában látható Nádas Péter Találkozás című tragédiája.

A klasszikus rockzene szerelemesei szombaton feldolgozásokat játszó együttesek előadásában hallgathatják meg kedvenc külföldi zenekaraik számait a Petőfi Csarnok II. Tribute Fesztiválján. Több mint fél napon keresztül három színpadon húsznál is több előadó lép fel, és hallhatók lesznek a Rolling Stones, az AC/DC, a Guns n' Roses, Jimi Hendrix és a Pink Floyd legnagyobb slágerei.

Presser Gábor 1 koncert címmel pályafutása több mint négy évtizedéből válogatott össze háromórás koncertet, amit szombat este a Papp László Sportarénában hallgathat meg a közönség. A Katona József Színházban a Belga, a Trafó Kortárs Művészetek Házában pedig a Péterfi Bori Love Band várja az alternatív könnyűzene kedvelőit.

A gyermekek számára szombaton a Makám fellépése a Millenárison, vasárnap Sebő Ferenc koncertje a XII. Kerületi Művelődési Házban nyújthat szórakozást. A 40. Magyar Filmszemlét megelőző hétvégén az Inforg Stúdió szombaton szakmai napot tart a Toldi moziban. Az egész napos vetítésen a stúdió elmúlt két évében készült mind a 37 film szerepel, köztük a tavalyi Filmszemlén bemutatott olyan alkotások, mint Fliegauf Benedek Tejút című filmje, Lakatos Róbert Bahrtalo! (Jó szerencsét!) című vígjátéka, és Till Attila Pánik című munkája.

Vasárnap lesz a kínai holdújév napja, a tavaszünnep és a Bivaly évének kezdete. Ebből az alkalomból és a Magyar Kultúra Napjára emlékezve szombaton a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzemban a kínai irodalomról tartanak kerekasztal-beszélgetést, tárlatvezetést rendeznek az Amikor kinyílt Ázsia kapuja című időszaki kiállításon, a gyerekeket pedig Zalka Csenge mesemondó szórakoztatja kínai mesékkel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×