Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
305.08
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Együtt ünnepel és búcsúzik Cliff Richard és a The Shadows

Ismét együtt koncertezik Cliff Richard, valamint a Shadows. A turnéval emlékeznek a közös munka kezdetének ötvenedik évfordulójára, valamint el is búcsúznak a zene világától.

A Move It című szám volt Cliff Richard első slágere 1958-ban, és már ekkor a  Shadows (illetve akkori nevén még a Drifters) kísérte. Ezt követően még 18 közös daluk vezette a slágerlistákat, köztük a Living Doll, a Travellin' Light és a Summer Holiday.

Jövőre ismét hallhatóak lesznek a nagysikerű számok, ugyanis közös turnéra indulnak a rocktörténet jeles tagjai, Sir Cliff Richard, valamint a zenekarból Hank Marvin, Bruce Welch és Brian Bennett. Előbbi két zenész a kezdetektől tagja a The Shadows-nak, míg Brian Bennett 1962 óta ül a dobok mögött.

A turné jövő ősszel indul, és összesen 11 állomásból áll. 2009 szeptemberében két koncertet adnak a londoni O2 Arénában, valamint Birminghamben is kétszer láthatják a rajongók Cliff Richardot és a Shadows-t. Emellett fellépnek Nottinghamben, Cardiffban, Manchesterben, Liverpoolban, Glasgow-ban, Sheffieldben és Newcastle-ben is. A jegyeket vasárnaptól lehet megvásárolni az előadásokra.

Cliff Richard és a The Shadows útjai 1968-ban váltak el, de külön is nagy sikereket értek el. Ezt jól jelzi, hogy az énekesnek 14 slágerlista első helyezett kislemeze van Angliában, több mint bármelyik más művésznek.

Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×