Infostart.hu
eur:
360.82
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Csukás István: Bálint Ágnes meggyőződéssel hirdette, hogy a világ csodája ott van egy tócsában

"Csodaszép életem volt. Meseszép" - írta emlékirataiban Bálint Ágnes. Csukás István fiatal íróként ismerkedett meg az akkor már televíziós szerkesztőként dolgozó írónővel, azt mondja: a mai napig hálás szívvel gondol arra a derűre és szeretetre, amely Bálint Ágnesből sugárzott. A pénteken elhunyt írónőre a Kossuth-díjas írő, költő emlékezett.

Hogyan ismerkedett meg Bálint Ágnessel?

A nevét és műveit már ismertem, mielőtt személyesen találkoztunk volna. Nagyszerű gyermekkönyveket írt, szinte csodagyerek volt: nagyon korán megjelentek a meséi. Később a televízióhoz került, ő indította útjukra az első gyerekműsorokat, a szerkesztőséget pedig egyszerűen csak Futrinka utcának nevezte el. Én is bejártam oda, hála Istennek, vele hozott össze először a sors.

Az írónő sok tehetséget karolt fel...

Nem csak nagyszerű író, nagyszerű szerkesztő is volt. Õ volt az első közönség, ő hallgatta meg először az ötletet és olvasta el a forgatókönyveket, és mindig nevetve, bíztatva mondott véleményt róla. Nagyon melegszívű és kedélyes, vidám természetű volt.

Ez a színes, fantáziadús játékosság jellemezte őt a hétköznapokban is?

Igen, a Frakk, a macskák réme című mese főszereplőjét saját kutyájáról mintázta, és meggyőződéssel hirdette, hogy a világ csodája ott van egy tócsában. Nagyszerű, nagyszerű ember volt.

Bálint Ágnes meséi a mai gyerekekre is ugyanolyan hatással vannak, mint évtizedekkel ezelőtt. Mi lehet ennek az oka?


Az egyik, hogy tehetséges író volt, a másik pedig a világ-, a természetszeretet, amit a meséin keresztül igyekezett átadni a gyerekeknek. Világszemlélete derűvel és humorérzékkel töltötte el, és mindezt sikerült becsempésznie a műveibe.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×