Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

A halál és a lovag sakkjátszmája az Örökmozgóban

Idén lenne 90 éves Ingmar Bergman. A tavaly elhunyt világhírű svéd filmrendező alkotásaiból - október 14-től 21-ig tartó - vetítéssorozatot rendez az Örökmozgó Filmmúzeum a svéd nagykövetség közreműködésével. A filmek között több olyan alkotás is szerepel, amelyet a magyarországi mozikban nem mutattak be.

Ingmar Bergman legjelentősebb filmjei szerepelnek annak a vetítéssorozatnak a programjában, amelyet az Örökmozgó Filmmúzeum rendez a svéd nagykövetség közreműködésével - mondta az InfoRádiónak Berkes Ildikó, a Nemzeti Filmarchívum munkatársa.

Az ötvenes évek elejéről három filmet láthatnak az érdeklődők, a nyár-trilógiából a Nyári közjátékot, valamint a Fűrészpor és ragyogást, és a Szerelmi leckét. Ezután következik A hetedik pecsét, amely nemzetközileg ismertté és elismertté tette a rendezőt - e vetítés után a filmről Böszörményi Gábor tart majd előadást.

Csütörtöktől már Bergman későbbi filmjeit vetíti az Örökmozgó, a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és A csend című alkotásokat, valamint a Personát. A rendezőóriást két későbbi alkotását, az Õszi szonátát - ebben dolgozott először Ingrid Bergmannal - és A próba utánt is megnézhetik az érdeklődők.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×