Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
317.59
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Kortárs Evangélium a Zsámbéki Színházi Bázison

Máté evangéliuma és Jézus szenvedéstörténete az alapja az Evangélium című darabnak, amelynek a bemutatója szombaton lesz a Zsámbéki Színházi Bázison. Horváth Csaba rendező szerint a dráma színrevitele és történetkezelése ugyanakkor kortárs.

A hitről, a vallásról szól, ám nem hagyományos passiójáték a Horváth Csaba rendezte Evangélium című darab: a direktor célja az volt, hogy a szakrális történetet elvont környezetben, hitelesen formálják meg a művészek. Erős a kontraszt az előadás témája és a helyszín között: az Evangéliumot a Zsámbéki Színházi Bázison egy katonai hangárban mutatják be.

A rendező az InfoRádiónak elmondta: a darabot erre a helyszínre álmodták meg, de hasonló épületekben ugyancsak előadható.

A darab a szövege, története Máté evangéliumából származik, Horváth Csaba célja azonban az volt, hogy absztraktabbá tegye, mögöttes tartalommal lássa el, aminek van aktualitása.

Az Evangélium üzenete, amelyet mozgáson, zenén, szövegen keresztül fogalmaz meg a rendező, a nem csak vallási értelemben vett hit fontossága.

A darab kortárs színházi nyelven meséli el a történetet egy passiójátékon keresztül, amelynek során állásfoglalásokat hall és lát arról, hogy ki mit gondol a kereszténységről - magyarázta Horváth Csaba.

A rendező elmondta: az Evangélium kortárs, hiszen a történetet, apokrif írásokat használva, Szálinger Balázs írta meg, és az előadás formanyelve is mai.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×