eur:
401.68
usd:
364.06
bux:
72649.8
2024. október 4. péntek Ferenc

Hobo és A Kutya Vacsorája a Világveleje Fesztiválon

Földes László Hobo Viszockij-estje, könnyűzenei koncertek, valamint színházi előadások és kiállítás is szerepel a IX. Világveleje fesztivál programjában, amit csütörtöktől szombatig rendeznek a Gödör Klubban.

A feszivált 2000-ben rendezték meg először, akkor még Világeleje néven. Akkoriban mindenki a világvégét várta, ám - gondolták a szervezők -, ha ez mégsem jön el, hát január elején a Gödörbe várják az érdeklődőket - mondta az InfoRádiónak Maróti Dániel.

Az azóta Világveleje Fesztiválra módosult esemény főszervezője hozzátette: összművészeti találkozóról van szó, amelynek gerincét a kortárs könnyűzene adja, de tartanak kiállításokat, színházi-, mozgásszínházi és táncelőadásokat is.

A háromnapos fesztivál zenei programja három stílus köré csoportosul. Január 24-én, csütörtökön az alternatív, illetve underground zenéké lesz a főszerep, fellép többek között a Balaton, a Malacka és a Tahó és a Sajt együttes.

A fesztivált Földes László Hobo Viszockij-estje nyitja meg, az orosz költő 70. születésnapja alkalmából - mondta Maróti Dániel.

Pénteken a hiphop és a triphop kerül terítékre. A programot Jazzékiel koncertje nyitja, majd következnek Akkezdet Phiai, fellép a Suhancos, Fankadeli Feri és bandája, illetve A Kutya Vacsorája. A napot a Zuboly együttes koncertje zárja - tájékoztatott a főszervező.

A szombat a tánczenéké: az elektronika és a világzene keveredik majd. Fellép az erdélyi Tündérground, a ColorStar, az Ez a Divat, valamint hallható lesz az Anima Sound System Dj-setje.

A koncertek mellett idén is megrendezik a Fiatal Művészek Kiállítását, és fellép többek között a Honvéd Kamaraszínház társulata is - mondta Maróti Dániel.

A fesztivál részletes programját itt találja.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Megjelent a csütörtökön véget ért kormányülés után a késő esti Magyar Közlönyben az a határozat, amely értelmében elfogadta a kormány a Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepciót. Erről is szó lesz a Portfolio jövő csütörtöki Energy Investment Forum konferencián, amelynek egyik nyitó előadója Lantos Csaba energiaügyi miniszter lesz, még nem késő regisztrálni itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×