Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Múmiák Budapesten

Rejtélyek, sorsok, múmiák - A domonkos templom titka címmel április 8-ától időszaki kiállításon tekinthetők meg a közelmúltban Vácott talált múmiákat Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az egyedülálló lelet először lesz látható Magyarországon.

Korunk egyik legkülönlegesebb embertani leletegyüttesére a váci Fehérek templomának 1994-ben végzett felújítása során bukkantak.

A templomtorony alatt fekvő, nagy, boltozatos kripta zsúfolásig telve volt egymásra halmozott, gazdagon díszített koporsókkal.

A csaknem kétszáz éve nem bolygatott koporsókból 265 természetes úton, emberi beavatkozás nélkül mumifikálódott, halotti ruhába öltöztetett ember maradványait tárták fel.

A természetes mumifikálódást a kripta egyedülálló mikroklímája és a temetkezés módja tette lehetővé.

A konzerválás után megkezdődött a múmiák vizsgálata, amelynek során kiderült, hogy az elhunytak nagy része tbc-vel fertőzött volt. A további kutatások kiderítették azt is, hogy voltak, akik magukban hordozták a tbc kórokozóját, de genetikusan egy olyan fehérje is volt a szervezetükben, amely megakadályozta a betegség kialakulását.

A múzeum tájékoztatása szerint ez a tudományos felfedezés korszakalkotó lehet a ma egyre veszélyesebbé váló tbc gyógyításában.

A november 30-áig megtekinthető kiállítás egyéni sorsokat, családi tragédiákat, rejtélyes haláleseteket tár fel.

A múmiák bemutatása mellett multimédiás technika segítségével a XVIII. századi Magyarország mindennapi élete elevenedik meg a látogatók előtt.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×