Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kijev Pécstől pályázna el pénzt

Az ukrán főváros, Kijev szintén pályázni akar az Európa kulturális fővárosa címre. Amennyiben elnyeri a címet, a 2010-re kulturális fővárosnak kijelölt Pécs kisebb támogatást kapna.

Az Európai Unió kulturális miniszterei 2004 májusában határoztak arról, hogy 2009-től évente két település, egy régebbi és egy új tagállam városa együtt legyen Európa kulturális fővárosa. Az akkori döntés értelmében 2010-ben egy magyar és egy német város viselheti a címet. Magyarországon már megszületett a döntés, hogy Pécs pályázik erre a lehetőségre - a németeknek pedig két jelölt, Görlitz és Essen között kell választaniuk.

Ugyanakkor elvileg adott a lehetőség, hogy olyan város is pályázzon, amely nem az EU területén fekszik (2008-ban például a nagy-britanniai Liverpool mellett a norvégiai Stavanger lesz Európa kulturális fővárosa).

Isztambul és Kijev is pályáznak

Ezt a lehetőséget kihasználva tavaly decemberben Isztambul jelentette be jelöltségét, most pedig Kijev. Jelentkezésük nem veszélyezteti Pécs státusát (a magyar város bizonyosan Európa egyik kulturális fővárosa lesz 2010-ben, az ezt jóváhagyó hivatalos EU-döntés már csak formalitás), de nyilvánvaló, hogy ha Isztambul, vagy Kijev megkapja a lehetőséget, a harmadik címet, akkor ezek a nagyvárosok el fogják vonni a figyelem, s az esetleges uniós anyagi támogatás egy részét.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×