2024. december 8. 11:08 Cáfolja a szír felségjelzésű gép érkezésére vonatkozó hírt a Budapest Airport Álhír, hogy Magyarországra érkezett Bassár el-Aszad - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap délelőtt.
2024. december 8. 09:27 Bassár el-Aszad elhagyta Damaszkuszt, a felkelők szerint megdöntötték a kormányát Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból - jelentette vasárnapra virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.
2024. december 7. 22:02 A világ vezetőinek színe-java előtt nyitott újra az újjáépített Notre-Dame – képek Öt és fél évvel a 2019. április 15-i tűzvész után szombat este ünnepélyesen megnyitották az újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyházat.
2024. december 7. 21:27 Szavaztak a dél-koreai elnökről Elbukott a Jun Szogjol dél-koreai elnök ellen indított vádemelési indítvány a parlamentben tartott szombati szavazás során, de saját pártjának vezetője szerint az államfő végül le fog mondani tisztségéről.
2024. december 7. 20:23 Zárt ajtók mögött tárgyalt Marcon, Trump és Zelenszkij Párizsban Emmanuel Macron francia elnök fogadta Donald Trump megválasztott amerikai elnököt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szombaton Párizsban az elnöki palotában.
2024. december 7. 19:26 Kezdetét vette a szír lázadók végjátéka A szíriai lázadók elérték Damaszkusz külvárosait a múlt héten indított offenzívájuk során, amely alatt több szíriai nagyvárost és két tartományt irányításuk alá vontak – közölték szombaton ellenzéki aktivisták és egy lázadóparancsnok. A lázadók két fronton is támadják a kormányerőket: a nap folyamán Homsz városa mellett is összecsaptak a hadsereg megerősített alakulataival, amelyek tüzérségi- és dróntámadásokat hajtottak végre a felkelők ellen.
2024. december 7. 18:02 Egyelőre rejtély, mi okozta a robbanást Hágában – képek Részben összeomlott egy háromemeletes lakóház szombaton Hágában tűz és robbanás következtében – közölték a holland tűzoltók. A romok közül a mentők eddig egy halottat és több sérültet emeltek ki.
2024. december 7. 16:03 A háttérben már zajlik egy fontos tárgyalás a leendő Trump-kormánnyal Katar már néhány hete tárgyal a leendő Trump-kormánnyal a Gázai övezeti tűzszüneti és túszelengedési megállapodásról, mert úgy érzi, hogy ennek ismét megnőtt az esélye az amerikai elnökválasztás óta – közölte szombaton Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni sejk katari miniszterelnök és külügyminiszter.
2024. december 7. 15:14 Nem finomkodott a britekkel a Darragh vihar Számos helyen komoly károkat és fennakadásokat okozott Nagy-Britanniában a Darragh névre keresztelt vihar, amely az előrejelzéseknek megfelelően szombaton orkánszerű széllel és heves esőzésekkel vonult át Wales egész területén és Anglia déli térségein.
2024. december 7. 14:58 Megrázó baleset Ecuadorban, sokan életüket vesztették Legkevesebb 16 ember meghalt és nyolc megsérült pénteken a dél-ecuadori Loja tartományban, miután összeütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi - jelentette a nemzeti mentőszolgálat.
2024. december 7. 13:14 Az utolsó pillanatban sikerült megvédeni az alkotmányos rendet Horvátországban A horvát parlament szombaton rendkívüli ülésén megszavazta az új alkotmánybírákat, miután a régi tagok többségének mandátuma éjfélkor lejárt.
2024. december 7. 12:57 Eladják a világ legrégebbi vasárnapi újságját Új tulajdonoshoz kerül a világ legrégebbi vasárnapi lapja, az 1791 óta megjelenő brit Observer.
2024. december 7. 11:50 A „tiktokos” elnökjelölt kampányfinanszírozójánál razziáztak a román hatóságok Az ügyészek és rendőrök szombat reggel három házkutatást tartottak Brassóban. Célpontjuk Bogdan Peschir volt, az a férfi, aki egymillió euróval finanszírozta Calin Georgescu kampányát a TikTokon.
2024. december 7. 11:15 Bocsánatot kért a szükségállapotért Dél-Korea elnöke – vádat emelhetnek ellene Jun Szogjol dél-koreai elnök bocsánatot kért szombaton a kedden kihirdetett és még aznap visszavont, ám belpolitikai válságot kiváltó szükségállapot miatt, ugyanakkor nem mondott le, noha pártja egyes tagjai ezt szorgalmazzák, a parlament pedig hamarosan szavaz arról, hogy vádat emeljenek-e ellene.
2024. december 7. 10:41 Pokoli robbanás Hágában, romba dőlt egy lakóház – videó Részben összeomlott egy háromemeletes lakóház szombaton Hágában tűz és robbanás következtében – közölték a holland tűzoltók. A romok alatt emberek után kutatnak.
2024. december 7. 09:56 Nyugtalanító dolgokat művel Irán a mélyben Irán képesnek mutatkozik „meglehetősen drámai mértékben” növelni a közel fegyverminőségű uránkészletét, mivel fejlett dúsító centrifuga-kaszkád rendszereket helyezhet üzembe – figyelmeztetett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, Rafael Mariano Grossi.
2024. december 7. 08:35 Új nyom az amerikai vezérigazgató meggyilkolásának ügyében Egy szürke hátizsákot találtak a nyomozók a Central Parkban, amit feltehetően korábban az a férfi használt, aki az utcán követett el merényletet az egyik amerikai vállalat vezérigazgatója ellen.
2024. december 6. 21:59 Klaus Iohannis: Románia stabil, biztonságos ország, megbízható szövetséges Románia stabil, biztonságos ország, megbízható szövetséges - szögezte le Klaus Iohannis államfő péntek este, a külfödi befektetőkhöz, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz intézve szavait, arra reagálva, hogy az alkotmánybíróság elrendelte az elnökválasztás megismétlését.
2024. december 6. 21:46 ET-főtitkár: Ukrajna támogatása továbbra is a legfontosabb az Európa Tanács számára Európa Tanács Ukrajna támogatása mellett, el akarja számoltatni Oroszországot - jelentette ki Alain Berset, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács főtitkára.
2024. december 6. 21:33 Orbán Viktor: a Patrióták újra erőssé akarják tenni Európát Orbán Viktor miniszterelnök péntek este a Karmelita kolostorban fogadta a Budapesten tanácskozó Patrióták Európáért uniós parlamenti képviselőcsoport tagjait - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Már ne ámuldozzunk a 75 milliós panelárakon, amikor egy átlagos lakásvétel 100 milliós kiadás – Balogh László az Arénában
20:44 Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek