Vucic lemondása bejelentésekor összegezte az utóbbi évek eredményeit. Közölte, büszke arra, hogy jelentősen nőtt a bruttó hazai termék, és az úthálózatot soha nem látott mértékben fejlesztették elnökségének ideje alatt.
Hozzátette: ahogy
eddig, ezután is a béke és a stabilitás megőrzése lesz a célja.
A gazdaságfejlesztés a következő időszakban is kiemelt jelentőséggel bír majd. Szerbia a jövőben is az európai integráció útján kell, hogy maradjon, de nem szakíthatja meg a kapcsolatokat hagyományos, keleti partnereivel sem - húzta alá.
Poltikai karrierje
Aleksandar Vucic 1993-ban, a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagjaként kezdte politikai pályafutását, és még ugyanabban az évben parlamenti képviselővé választották. Egy évvel később a párt főtitkára lett. 1998 és 2000 között, Slobodan Milosevic hatalma idején tájékoztatási miniszterként tevékenykedett. A Szerb Radikális Pártból 2008-ban távozott, majd Tomislav Nikoliccsal közösen megalapította a Szerb Haladó Pártot (SNS), amelynek 2012-ben az elnöke lett.
A 2012-es parlamenti választásokat követően miniszterelnök-helyettesként és védelmi miniszterként került kormányra. A Szerb Haladó Párt 2014-es választási győzelme után, április 27-én miniszterelnökké választották. A 2016-os előrehozott parlamenti választások után ismét kormányt alakíthatott.
Vucic a 2017-es elnökválasztást már az első fordulóban megnyerte, és május 31-én lépett hivatalba. A 2022-es elnökválasztáson újabb ötéves mandátumot szerzett, amely rendes körülmények között 2027-ben járt volna le. A szerbiai jogszabályok értelmében egy személy csak két mandátumban lehet az ország köztársasági elnöke, tehát Vucic jövőre nem indulhatott volna újra az elnöki székért.
Vucic már korábban bejelentette, hogy államfői tisztségéről távozva ismét miniszterelnök szeretne lenni.
Vucic lemondását követően Ana Brnabic, a szerb parlament elnöke veszi át ideiglenesen az államfői feladatokat. A korábban szintén miniszterelnöki tisztséget betöltő Brnabic legfeljebb kilencven napig láthatja el az ügyvezető köztársasági elnöki feladatokat. Ez idő alatt egyebek mellett képviselheti Szerbiát külföldön, kihirdetheti a törvényeket, és miniszterelnök-jelöltet javasolhat a parlamentnek.
A szerb jogszabályok értelmében az államfő lemondásakor a parlament elnökének haladéktalanul tájékoztatnia kell a képviselőket, és ki kell írnia az előrehozott elnökválasztást. A szavazást a választás kiírásától számított legalább 30, de legfeljebb 60 napon belül kell megtartani. Az új államfő megválasztásának legkésőbb a korábbi elnök megbízatásának megszűnésétől számított három hónapon belül meg kell történnie.
Amennyiben az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a leadott szavazatok több mint felét, 15 napon belül második fordulót tartanak. Ebben az első forduló két legtöbb szavazatot szerző jelöltje vesz részt, és az lesz a köztársasági elnök, aki több voksot kap.




