Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
319.55
bux:
143472.48
2026. július 22. szerda Magdolna
Vang Ji kínai államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottsága Főhivatalának igazgatója felszólal a müncheni biztonságpolitikai konferencia egyik panelbeszélgetésén 2023. február 18-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Getty Images/Johannes Simon

Kína üdvözli az iráni–amerikai megállapodást

Vang Ji kínai külügyminiszter iráni kollégájával, Abbász Aragcsival egyeztetett, és előbbi főleg azt hangsúlyozta, hogy megfelelően biztosítani kell a Hormuzi-szoros hajózásának zavartalanságát, figyelembe véve a nemzetközi közösség aggodalmait. Mint mondta, a helyes út csak a párbeszéd és a tárgyalás lehet a felek között.

A kínai állami média beszámolója szerint Vang Ji kínai külügyminiszter iráni kollégájával, Abbász Aragcsival folytatott telefonbeszélgetést, és előbbi továbbra is a vitás kérdések békés rendezését támogatja. Abbász Aragcsi tájékoztatást adott az Irán és az Egyesült Államok között létrejött első szakaszbeli egyetértési memorandumról, és köszönetet mondott Kínának a tárgyalások előmozdításában játszott szerepéért.

Az iráni külügyminiszter hangsúlyozta: a megállapodásban vállalt kötelezettségeket teljes mértékben végre kell hajtani, beleértve az izraeli katonai műveletek leállítását Libanonban. Vang Ji szerint a fejlemények azt bizonyítják, hogy az erő alkalmazása és a hatalmi politika nem jelent megoldást a problémákra, a helyes út a párbeszéd és a tárgyalás.

A kínai külügyminiszter kiemelte, hogy már megjelent a béke reménye,

a következő időszak legfontosabb feladata pedig az, hogy valamennyi fél maradéktalanul teljesítse vállalásait, és elhárítsa a folyamatot akadályozó tényezőket.

Vang Ji hangsúlyozta, hogy a Hormuzi-szoros hajózásának zavartalanságát megfelelően biztosítani kell, figyelembe véve a nemzetközi közösség aggodalmait.

A kínai külügyminiszter megerősítette, hogy Kína kész erősíteni az egyeztetéseket és az együttműködést Iránnal, miközben tovább mélyíti a kétoldalú kapcsolatokat, és hozzájárul a térség békéjének és stabilitásának megőrzéséhez.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×