Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Tense relations between Israel and Iran
Nyitókép: Getty Images / Leestat

Likvidálták az iráni haderő egyik kulcsfiguráját

Az izraeli hadsereg (IDF) likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzési főnökét – jelentette be az IDF és a védelmi miniszter hétfőn.

Izrael védelmi minisztere, Jiszrael Kac, a tel-avivi katonai főhadiszállás földalatti irányítótermében tartott helyzetértékelésen jelentette ki, hogy Madzsid Khadamit, a Forradalmi Gárda hírszerzési vezetőjét likvidálták egy izraeli légicsapásban. Korábban az iráni állami média is közölte Madzsid Khadami halálhírét, anélkül hogy megjelölte volna a halál okát. A hadsereg szerint Khadamit néhány hónapja nevezték ki posztjára, miután elődje az Irán elleni júniusi háborúban életét vesztette.

„Továbbra is zúzni fogjuk az iráni nemzeti infrastruktúrát, és elérjük a terrorrezsim felőrlését és összeomlását” – mondta a védelmi miniszter, és azt is közölte, hogy az IDF acélipari infrastruktúrát és petrolkémiai ipari létesítményeket támadott Iránban az Izrael elleni rakétákra válaszul.

Kac szerint Khadami „a háborús bűnök egyik felelőse és a szervezet három legmagasabb rangú vezetőjének egyike volt”. „A Forradalmi Gárda civilekre lő, mi pedig felszámoljuk a terroristák vezetőit. Irán vezetői üldöztetés érzése közepette élnek. Egyesével fogjuk levadászni őket. Figyelmeztettem, hogy ha továbbra is izraeli civilekre lőnek, akkor csapást mérünk és megsemmisítjük az iráni nemzeti infrastruktúrát. Továbbra is zúzni fogjuk az iráni nemzeti infrastruktúrát, és elérjük a terrorrezsim felőrlését és összeomlását, valamint képességeinek felszámolását” – tette hozzá.

Az IDF is megerősítette a likvidálást, és azt mondta, hogy Khadami „a Forradalmi Gárda egyik legfontosabb parancsnoka volt, aki évek során jelentős katonai és biztonsági tapasztalatot halmozott fel. Feladata keretében hírszerzést gyűjtött a rezsim felső vezetése számára. Kulcsszereplő volt a hadjáratban, és az általa gyűjtött hírszerzést terrorcselekmények előmozdítására és végrehajtására használták fel.”

Iránban arról számoltak be, hogy éjszaka megsérült a teheráni Sarif University of Technology adatközpontja és mesterséges intelligencia infrastruktúrája Izrael és az Egyesült Államok támadásai nyomán. Tavaly novemberben az iráni tudományos miniszterhelyettes bejelentette, hogy az ország mesterséges intelligenciával foglalkozó összes tevékenysége a megtámadott létesítményhez kapcsolódik.

Az izraeli védelmi minisztérium közölte, hogy a miniszteri bizottság jóváhagyta a ballisztikus rakéták megsemmisítésére fejlesztett Nyíl elfogórakéták gyártása felgyorsításának tervét. „A Nyíl rendszer, amelyet az amerikai Rakétavédelmi Hivatallal (Missile Defense Agency) együttműködésben fejlesztenek és gyártanak, a légkörön kívül és annak peremén fog el ballisztikus fenyegetéseket, és megvédi Izraelt a nagy hatótávolságú stratégiai fenyegetésektől” – áll a védelmi minisztérium közleményében.

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az első kínai hullám az alacsonyabb árakról és a gyorsan növekvő eladásokról szólt, a következő viszont már a BMW, a Mercedes és a Porsche legjövedelmezőbb piacát veheti célba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×