A napokban bemutatták Budapesten a Hitel Kiadó gondozásában magyarul megjelent A Joker – Volodimir Zelenszkij politikai felemelkedésének igaz története című kötetet, amely átfogó képet ad arról, miként jutott el egy színészből és humoristából lett politikus a hatalom csúcsára.

A könyv nemcsak Zelenszkij személyes és politikai átalakulását követi nyomon, hanem azt is bemutatja, milyen hazai és nemzetközi erők formálták pályáját, és milyen hatalmi viszonyok között kell navigálnia. Emellett betekintést nyújt az ukrán politikai rendszer működésébe, feltárva, kik és milyen módon alakítják a döntéshozatalt.

Mindezek olyan összefüggéseket világítanak meg a 2022 februárja óta háborúban álló ország működéséről, amelyek kevésbé ismertek, és segítenek megérteni Ukrajna jelenlegi helyzetét.

A budapesti könyvbemutatón itt volt a szerző, Konsztantyin Bondarenko ukrán újságíró, aki Demkó Attila biztonságpolitikai szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének programvezetőjével beszélgetett – olvasható az Index cikkében.

Korlátozott mozgástér

Konsztantyin Bondarenko szerint pályája kezdetén Volodimir Zelenszkijre a külső politikai erők még nem tudtak érdemi befolyást gyakorolni. Mára azonban az ukrán elnök mozgástere jelentősen beszűkült: egyre kisebb mértékben képes alakítani a belpolitikai folyamatokat, miközben a rá nehezedő nemzetközi elvárások erősödnek. Ezt az egyensúlytalanságot a belpolitikában egyre határozottabb, autoriter eszközökkel próbálja kezelni, külpolitikáját pedig nagymértékben meghatározza a nagyhatalmi elismerés és támogatás megszerzésének kényszere.

Demkó Attila arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij erőteljes személyiség, aki nem tekinthető pusztán bábfigurának. Mint fogalmazott, ez a bemutatott kötetből is egyértelműen kirajzolódik.

Ugyanakkor ő is hangsúlyozta: az ukrán elnök mozgásterét jelentős külső és belső kényszerek határozzák meg. Zelenszkij döntéshozatali szabadsága erősen korlátozott, mivel számos lépést belpolitikai okokból akkor sem tudna megtenni, ha egyébként szándékában állna. Hasonló korlátok érvényesülnek a külpolitikában is. Mindez nem az államfő személyes gyengeségéből fakad, hanem abból a geopolitikai és belpolitikai helyzetből, amelyben Ukrajna jelenleg van.

Konsztantyin Bondarenko szerint Ukrajnában két meghatározó külső hatalmi tényező érvényesül: az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság befolyása.

Ez a két politikai befolyás nemcsak a külpolitikai mozgásteret alakítja, hanem belső törésvonalakat is létrehoz. Volodimir Zelenszkij közvetlen környezetében egyaránt jelen vannak amerikai és brit orientációjú szereplők, és jelenleg az utóbbi csoport számít erősebbnek.

Bondarenko ezt azzal is alátámasztotta, hogy az ukrán elnök nemrég Londonban folytatott tárgyalásokat, ahol szerinte olyan álláspontok kerültek előtérbe, amelyek inkább a háború elhúzódásával, mintsem a mielőbbi békekötéssel számolnak.

A szerző hangsúlyozta: az Egyesült Királyság ukrajnai befolyása nem új keletű, hanem évek óta épül. Felidézte, hogy 2020 októberében – még a háború kitörése előtt – Zelenszkij Londonba látogatott, ahol nemcsak hivatalos politikai szereplőkkel, hanem az MI6 vezetőjével is tárgyalt. Ez a találkozó fordulópontot jelentett Ukrajna külpolitikai orientációjában.

Az újságíró kitért a 2022 tavaszi eseményekre is. Állítása szerint a háború első szakaszában még reális esély mutatkozott az orosz–ukrán tárgyalások révén a konfliktus lezárására, ám Boris Johnson akkori brit miniszterelnök kijevi látogatása után a háború folytatása került előtérbe. Bondarenko úgy látja, hogy ez a döntés hosszú távon is meghatározta az ukrán vezetés irányvonalát.

Hozzátette: miközben Donald Trump a konfliktus lezárását és a béketárgyalások előmozdítását szorgalmazza, több európai vezető inkább a harcok folytatásával számol.

Zelenszkij jelenleg inkább ezeket az álláspontokat követi.

Bondarenko könyvében részletesen is foglalkozik azzal, hogy az ukrán elnök miért a brit irányvonalat választotta, és milyen okok vezettek a tárgyalások megszakadásához.

Demkó Attila szerint is a könyv egyik kulcsfejezete a 2020. októberi londoni látogatás, amely során Volodimir Zelenszkij találkozott az MI6 vezetőjével. A biztonságpolitikai szakértő felidézte: kijevi forrásokból származó értesülések szerint a megbeszélésen akár kompromittáló információk is szóba kerülhettek. Mint hangsúlyozta, ezek az állítások nem ellenőrzöttek. Hozzátette: már önmagában az is szokatlan, hogy egy hivatalban lévő államfő egy másik ország hírszerző szolgálatának vezetőjével folytat egyeztetést, ami szerinte indokolttá teszi az esemény kiemelt jelentőségét.

Demkó is úgy véli, ez a találkozó fordulópontot jelenthetett az ukrán politika irányváltásában. Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij 2019-es választási kampányát még a béketeremtés ígérete határozta meg, és hivatalba lépése után egy ideig a donbászi rendezés, valamint a nagyobb háború elkerülése mellett érvelt. Később azonban érezhető változás következett be retorikájában, amelyben egyre inkább megjelentek a korábbi ukrán vezetéshez, illetve a nyugatukrán nacionalista irányvonalhoz köthető elemek. Felidézte azt is, hogy Zelenszkij orosz anyanyelvű politikusként kezdetben gesztusokat tett a kisebbségek, így a magyar közösség felé is.

A szakértő a 2022 tavaszi eseményeket is kulcsfontosságúnak nevezte. Szerinte a háború első szakaszában több tényező együttesen alakította a döntéshozatalt. Egyrészt a nyugati – köztük brit – jelzések, amelyek a harc folytatására ösztönöztek, másrészt az orosz erők Kijev környékéről történő visszavonulása, amely azt a benyomást kelthette, hogy Oroszország katonailag nem képes fenntartani a nyomást. Demkó hangsúlyozta: ez a visszavonulás nem tekinthető tárgyalási gesztusnak, sokkal inkább logisztikai és hadműveleti korlátok következménye volt.

Kitért arra is, hogy a háború első napjaiban az ukrán vezetést sokkolta a jelentős emberveszteség, ami szintén befolyásolta a döntéseket. Később azonban, amikor az orosz erők gyengébbnek tűntek a vártnál, és a nyugati támogatás kilátása is erősödött, megváltozott a helyzet megítélése.

Demkó Attila szerint ezek a tényezők együttesen vezettek oda, hogy a konfliktus korai szakaszában megnyíló tárgyalási lehetőség végül nem vezetett konkrét megállapodáshoz. Mint mondta, a 2022. márciusi törökországi egyeztetéseken az ukrán delegáció tagjai már közel érezték a megállapodást – ezt saját elmondása szerint több, a tárgyalásokon részt vevő forrástól is hallotta –, ám a folyamat végül megszakadt.

Konsztantyin Bondarenko szerint amikor 2022 tavaszán az ukrán fél Törökországban tárgyalóasztalhoz ült, már egyfajta diplomáciai sikerélmény hatása alatt álltak. Az újságíró úgy véli, hogy a korai egyeztetések során olyan megállapodás körvonalazódott, amelynek értelmében Ukrajnának csak a Krím elvesztését kellett volna beismernie, a megszállt területek többsége, amelyek ma orosz kézen vannak, visszakerültek volna Ukrajnához, a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok pedig továbbra is csak néhányak által elismert szakadár államok lettek volna, nem pedig Oroszország részei, mint most az orosz alkotmány szerint. Ukrajnának azt is vállalnia kellett volna, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz, jóllehet, az országot igazán senki sem várta a szövetség soraiban, és a csatlakozásra semmilyen garancia nem volt. Bondarenko hangsúlyozta: álláspontja szerint ezek a feltételek – különösen a jelenlegi helyzettel összevetve – kedvezőbbek lehettek volna Kijev számára.

Most azonban a vita már nem a háború előtti állapotok visszaállításáról szól, hanem arról, hogy Ukrajna milyen területi veszteségekkel számolhat a konfliktus lezárásakor.