Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
326.46
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Trump amerikai elnök egy közbiztonságról szóló kerekasztal-beszélgetésen a Tennessee Légitámaszponton Memphisben 2026. március 23-án.
Nyitókép: MTI/AP/Mark Schiefelbein

Donald Trump elmondta, hogyan tudja 5 napon belül lezárni Iránnal a háborút

Az amerikai elnök szerint hétfőn is folytatódtak az egyeztetések vezető iráni tisztségviselőkkel a vasárnapi "konstruktív" első tárgyalásokat követően – Donald Trump erről Floridában beszélt újságírók előtt.

Trump jelezte, hogy amennyiben a következő öt napban a tárgyalásokon előrehaladást sikerül elérni, akkor az a katonai konfliktus lezárásához vezet. Elmondta, hogy az iráni vezetéssel tartott megbeszéléseken rész vett Jared Kushner üzletember, diplomata, aki egyben az elnök veje.

Az elnök értékelése szerint Irán „nagyon akarja” a megállapodást, és az Egyesült Államoknak is az egyezség a célja. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben nem sikerül egyezségre jutni, akkor folytatódnak a bombatámadások Irán ellen.

A tárgyalások tényéről szóló iráni cáfolatra reagálva az elnök megjegyezte, hogy az csak jele az Irán vezetésén belüli kommunikáció hiányának, ami a kommunikációs rendszerekben okozott károknak köszönhető.

Elmondása szerint az eredeti amerikai katonai tervekben az szerepelt, hogy kedden légicsapást intéznek Irán legnagyobb, elektromos áramot előállító erőműve ellen, ez került le a napirendről a katonai csapások részleges felfüggesztésével.

Trump hangsúlyozta, az Egyesült Államoknak továbbra is az a legfőbb célja, hogy Iránt megfossza az atomfegyver birtoklásának lehetőségétől, valamint hozzátette, az amerikai követelések közé tartozik, hogy az iráni vezetés átadja az ország birtokában lévő állítólag mintegy több száz kilogram magas fokon dúsított uránt.

Az elnök annyit közölt, hogy egy magas szintű iráni vezető vesz részt az egyeztetéseken, aki nem az ajatollah, de képviseli Iránt. Megjegyezte, hogy az apja halála után frissen hivatalba került Modzstaba Hamenei ajatollah eddig nem mutatkozott, és nem tudni, hogy egyáltalán életben van-e.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×