Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda
Orosz kémrepülőt fogtak a lengyelek a Balti-tenger fölött
Nyitókép: Lengyel Védelmi Minisztérium

Orosz kémrepülőt fogtak a lengyelek a Balti-tenger fölött – sűrű „porszívózás” zajlik a régióban

A lengyel légierő az X közösségi médiában számolt be arról, hogy az ország tengeri határainak közelében feltartoztattak egy orosz elektronikai felderítőgépet. Nem ez volt az egyetlen eset, amikor „csaligépet” fogtak a környéken.

Az eset március 13-án történt. A lengyel légierő két MiG-29-es vadászgépe szállt fel a tengeri határok közelében repülő, ismeretlen repülő szerkezet elfogására. Ugyanis a később Il-20-asként azonosított légijármű előzetesen bejelentett repülési terv nélkül, kikapcsolt transzponderrel haladt a Balti-tenger felett.

A lengyel készültség vadászgépei elfogták, azonosították, majd az állam határaitól távolabbi légtérbe terelték az orosz felderítőt. A parancsnokság azt is közölte, hogy ebben az évben ez már a kilencedik ilyen eset volt.

Az Il-20-as rádióelektronikai felderítő meglehetősen öreg repülőgép, de még mindig szolgál az orosz légierőben. A feladata ugyanis viszonylag egyszerű: a megfigyelt terület közelében repülve ellenőrizze a másik állam légvédelmének készültségi szintjét, a vadászerők elhelyezkedését és reakcióidejét, valamint adatokat gyűjtsön a haditengerészet tevékenységéről. Mindezt úgy, hogy

rögzíti a felbolygatott légvédelem radarjeleit, lehallgatja a rádióadásokat és figyeli, milyen ellenintézkedéseket hoznak, miután észlelik a felderítőgép jelenlétét.

Az ilyenfajta katonai tevékenység a hidegháború idején meglehetősen gyakorinak számított, bár egyáltalán nem volt veszélytelen. Az egykori Szovjetunió hadereje ugyanis több alkalommal is tüzet nyitott az adatgyűjtő gépekre. A legsúlyosabb incidens 1952 júniusában történt, amikor két svéd felderítő/kutató repülőgépet lőttek le a Balti-tenger felett, nemzetközi légtérben, ami súlyos diplomáciai válsághoz vezetett.

Az ukrajnai háború kitörését követően igencsak felélénkült az orosz légierő felderítő tevékenysége térségben. A kalinyingrádi exklávéba tartó, vagy onnan Oroszország felé repülő gépek gyakran ugyancsak kikapcsolt transzponderrel haladnak, és nem igazán zavarja őket, ha út közben megsértik a balti-államok légterét. Az ilyen provokatív akciók nemcsak azért veszélyesek, mert könnyen közvetlen fegyveres összecsapássá fajulhatnak, hanem azért is, mert komoly kockázatot jelentenek a polgári légi forgalom számára.

A hidegháború idején inkább csak mellékhadszíntérnek tekintett Baltikum Svédország, valamint Finnország NATO-csatlakozása után az atlanti szövetség és Oroszország közti legfontosabb ütközőövezetté vált. Moszkva ennek megfelelően igyekszik is minél többet megtudni az itt elhelyezkedő nyugati haderők nagyságáról, ütőképességéről, de leginkább arról, hogy válsághelyzetben mennyire gyorsan lennének képesek megindulni.

Erre a feladatra pedig még az öreg Il-20-as is megfelelő, hiszen csak annyit kell tennie, hogy a NATO határaihoz minél közelebb, de még nemzetközi légtérben repüljön és mindent megfigyeljen. Mivel a legapróbb és látszólag jelentéktelen információmorzsák is fontosak lehetnek a hadműveleti tervezők számára, ezért kiemelten fontos az észak-atlanti szövetségnek, hogy a területeitől minél távolabb tartsa ezeket a kémrepülőket.

Az 1969-ben hadrendbe állított Il-20-kat ugyan többször is korszerűsítették, de mostanra már elavultnak számítanak. Váltótípusuk, a Tu-214R, szolgálatba állítása 2013 óta csak nagyon lassan halad.
Az 1969-ben hadrendbe állított Il-20-kat ugyan többször is korszerűsítették, de mostanra már elavultnak számítanak. Váltótípusuk, a Tu-214R rendszeresítése 2013-ban kezdődött, de nagyon lassan halad.

A lengyel légvédelem nem is habozott múlt hét pénteken, és haladéktalanul a levegőbe emelte az orosz géphez legközelebb állomásozó készültségi vadászait. Az Army Recognition ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy

még a mára már korszerűtlennek tekinthető MiG-29-es is remekül használható az ilyesfajta légi rendészeti küldetésekhez.

Mindössze megfelelő karbantartásra és arra van szükség, hogy az ex-szovjet vadászt integrálják a nemzeti, illetve a NATO-s légtérvédelmi rendszerbe.

Megfigyelők szerint bizonyára az sem volt véletlen, hogy a lengyelek az ősöreg MiG-eket küldték az Il-20 elfogására, és nem a sokkal újabb F-16-okat. Az ok nyilván az volt, nem szerették volna, hogy az orosz felderítő túl sok elektronikai jelet „porszívózzon” össze a sokkal korszerűbb, amerikai vadászoktól.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×