Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
327.08
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Pexels.com

Összefogott az egész falu, senki sem maradt ki az akcióból

Példaértékű civil összefogással egyetlen nap alatt építettek új, biztonságos fészket a helybéliek egy otthon nélkül maradt gólyapárnak a Vas vármegyei Sé községben, miután a madarak eredeti, villanyoszlopra hordott fészke tüzet fogott – számolt a be a vaol.hu.

A történet azzal kezdődött, hogy a gólyapár egy helyi villanyoszlop tetején kezdett fészeképítésbe – számol be a lap.

Az elektromos hálózatra hordott gallyak és ágak miatt azonban rövid időn belül tűz keletkezett az oszlopon, ami áramszünetet okozott a településen. Az E.ON energiaszolgáltató szakembereinek a balesetveszély miatt el kellett távolítaniuk a gyúlékony anyagokat, így a madarak fészek nélkül maradtak.

Horváth László, Sé alpolgármestere elmondta, hogy a történtek után a közösség azonnal egyeztetésbe és ötletelésbe kezdett.

Rácz István önkormányzati képviselő felajánlott egy erre a célra alkalmas oszlopot, amelyet daru segítségével állítottak fel az eredeti fészekrakás közelében. Ezzel párhuzamosan a helybéliek – Fichtacher András, Kámán Dániel és Solymosi Miklós – legyártották a fészektartó szerkezetet, míg a fészket magát vesszőből fonta meg Súriné Takács Katalin, Súri Bíbor, Súri András és Takácsné Katalin.

Az összefogás eredményeként

elkészült az új otthon és a fészekrakó helyet kereső gólyapár az oszlop felállítása után mindössze egy órával birtokba is vette.

Az alpolgármester kiemelte: az eset újfent bebizonyította, hogy a település egy erős, összetartó és cselekvőképes közösséggel rendelkezik.

Fotónk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a fejlődés mindent területét rontja a képernyőhasználat, erről is beszélt az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×