Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.72
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Szerb katonák
Nyitókép: Magyar Szó

Háborús készültség a szomszédban – Szerbia újból bevezeti a hadkötelezettséget

A hadkötelesek nyilvántartásba vétele viszont már az ősszel megkezdődik - jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök a hadsereg képességeiről szóló bemutatót követően.

Szerbia újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot, mégpedig ez év decemberétől vagy a következő év márciusától.A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be, míg a nők önként jelentkezhetnének kiképzésre. A szerb államfő kiemelte: Belgrád nem törekszik provokációra, ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy megőrizze és megerősítse elrettentő képességét.

Mint mondta, Szerbia ellen katonai szövetségek alakulnak a térségben, és ennek megfelelően felelősségteljesen kell eljárni. Mint mondta, az ország légvédelme és légi ereje az utóbbi időben drámaian megerősödött, hasonló fejlesztésre van szükség más területeken is.Aleksandar Vucic rámutatott, hogy

az ország a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 2,65 százalékát fordítja védelemre és biztonságra, ennek több mint fele beruházás.

A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását két éve kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara, mert úgy ítélte meg, hogy a katonaság védelmi erejének növelése érdekében az aktív és a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására van szükség, ezt pedig a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésével lehetne a leghatékonyabban elérni.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×