Infostart.hu
eur:
376.11
usd:
321.96
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes
Német katonák.
Nyitókép: X / Bundeswehr

Elbocsátások kezdődtek a német hadseregben, akcióban a Bundeswehr főfelügyelője

Az elmúlt hónapok egyik fő témája volt Németországban a hadsereg, illetve ennek kapcsán a katonai szolgálat jövője. Az erre vonatkozó új törvény az év elején életbe lépett, ugyanakkor megkezdődött a hadseregen belüli fegyelmezés is.

Ami az új törvényt illeti, a Bundestag elsősorban a konzervatívok kezdeményezésére felülvizsgálta azt a 2011-es határozatot, amelynek keretében elsősorban takarékossági okokból megszüntették az általános hadkötelezettséget.

Az új szabályozás szerint maradt ugyan az önkéntesség, azt azonban „vészhelyzet” esetére ötvözték a kötelező katonai szolgálat életbe léptetésének lehetőségével.

Az erre való felkészülés meg is kezdődött, és az „érintett”, 18. életévüket betöltő fiataloknak speciális, nagy vitát, illetve tiltakozást kiváltó kérdőíveket küldtek ki.

Az új fejlemény ugyanakkor nem ez. A legtekintélyesebb német portálok ugyanis arról számoltak be, hogy a Bundeswehr főfelügyelője, ténylegesen első számú katonai vezetője fegyelmezésbe kezdett. Ennek jegyében az ejtőernyősök közül eddig kilenc katonát azonnali hatállyal elbocsátottak.

A Bundestag védelmi bizottságát Christian Freuding altábornagy arról tájékoztatta, hogy az intézkedésekre a megszaporodó szexuális zaklatások, a jobboldali szélsőséges magatartás és a kábítószer-fogyasztás miatt került sor.

Az elbocsátások mellett a szóban forgó ejtőernyős ezred 55 tagját gyanúsítják, illetve ügyükben fegyelmi vizsgálatot indítottak.

Az ilyen jellegű magatartást nem hajlandók tolerálni. A cél a bizalom visszaszerzése – hangsúlyozta.

A Bundeswehr első számú katonája ugyanakkor úgy értékelte, hogy nem tapasztaltak olyan „romboló intézkedéseket, illetve struktúrákat”, amelyek „esetleges államcsíny-kísérletekre” utaltak volna.

A bizottság ülésén a CDU védelmi felelőse hangsúlyoztra, hogy a botrány ártott a Bundeswehr, illetve a katonák tekintélyének. A ZDF által idézett Thomas Röwekamp szerint a történetek a felettesek, egyben a vezetők kudarcát is bizonyítják. Mindez ugyanakkor veszélyezteti katonai szolgálatra való hajlandságot – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Schiffer András az Arénában: a Tisza-projekt egy politikai piramisjáték, ahol a reményt árulják

Schiffer András az Arénában: a Tisza-projekt egy politikai piramisjáték, ahol a reményt árulják

A Tisza angolnataktikájáról, a Fideszre győzelem esetén is váró, elkerülhetetlen változtatásokról, lehallgatásokról, az egykori szocialista vezetők aktivitásáról, vagy éppen a kémügyről is beszélt Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában.

Irán: Donald Trump súlyos büntetéseket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Az utolsó pillanatban jött a fordulat az iráni konfliktusban, Donald Trump két hétre felfüggesztette a tervezett amerikai támadásokat, miután körvonalazódott egy megállapodás a Hormuzi-szoros megnyitásáról. A lépés azonnali piaci reakciót váltott ki, az olajárak meredeken esnek, miközben a részvénypiacokon nagy rali bontakozott ki. A hangulat javulása ellenére a befektetők továbbra is árazzák a kockázatokat, az arany és az állampapírok iránti kereslet is nőtt, ami azt jelzi, hogy a piac egyszerre árazza a feszültség enyhülését és a bizonytalanság fennmaradását. A felek közben már tárgyalásra készülnek, de továbbra is kérdés, hogy a törékeny fegyverszünetből valódi béke lesz-e. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×