Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
326.58
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Szíria és Kína együttműködik az iszlám szélsőség ellen.
Nyitókép: Getty Images / aytacbicer

Szíria megszabadul az ujgur szélsőségesektől

Szíria ujgur dzsihadistákat ad ki Kínának egy kormányzati és egy diplomáciai forrás szerint; az utóbbi a sajtóval azt közölte, a döntés 400 iszlamista harcost érint.

A névtelenséget kérő források szerint a kiadatást Peking kérte, miután elvetette a damaszkuszi kormány azon elképzelését, hogy a dzsihadistákat az új szíriai hadserebe integrálják. Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn - szíriai kollégájával, a Pekingbe látogató Aszaad Haszan es-Sibanival folytatott egyeztetésén - hangsúlyozta, hogy Kína támogatja a béke megszilárdítását az arab országban, a megbeszélést követő sajtótájékoztatóján pedig aláhúzta: Szíria elkötelezett abban, hogy területén senki ne folytathasson Kína-ellenes tevékenységet.

Szíriába a 2011-ben kirobbant polgárháború nyomán több ezer iszlamista érkezett, hogy részt vegyenek az ország akkori elnöke, a végül 2024 decemberében megbuktatott Bassár el-Aszad és kormányzata elleni harcban. Az ujgurok a Turkesztáni Iszlám Párt (TIP) nevű, ujgurok alkotta iszlamista csoport tagjai voltak és főként a Szíria északnyugati részén lévő Idlibben működtek.

Az új, Ahmed es-Saraa vezette szíriai kormány többször hangoztatta abbéli szándékát, hogy feloszlat minden, az ország területén korábban aktív fegyveres csoportot.

December végén, nem sokkal Aszad megbuktatása után az új vezetés több egykori dzsihadistának - köztük legkevesebb egy ujgurnak - parancsnoki tisztséget adott az újjászervezett hadseregben, a Szíriai Emberi Jogi Megfigyelőközpont (OSDH) nevű megfigyelőhálózat pedig úgy tudja, a fegyveres erőkön belül egy külön ujgur egységet is létrehoztak, amelynek soraiban 3200-4000 ember lehet.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×