Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
ukrán drónok
Nyitókép: Anton Petrus/Getty Images

Százával ontja Ukrajna a drónokat

Az ukrán elnök bejelentette, hogy Berlinben és Koppenhágában még az idén exportközpontot nyitnak előállított fegyvereik értékesítésére, a jövő héten pedig Ukrajnába látogat egy amerikai küldöttség, és tárgyalásokat folytat a két ország között létrejött dróngyártási megállapodással kapcsolatban.

November végére Ukrajna naponta 600-800 elfogó drónt lesz képes gyártani – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrinform állami hírügynökség beszámolója szerint. Az elnök hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a háborúban találatok érték az ukrán fegyvergyártó üzemeket, mindegyik helyre tudta állítani a működését. „Egyetlen nagy hatótávolságú fegyvertípust sem veszítettünk el. Néha a tömeggyártás lelassul, mert elveszítünk ezt-azt, ez igaz, de mi is okozunk károkat az oroszoknak” – jegyezte meg az államfő.

Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajna jól teljesít a rakétagyártásban is, és beszámolt arról is, hogy már hadrendben vannak az ukrán fegyveres erőknél a Flamingónak, illetve Neptunnak elnevezett rakéták.

Az elnök bejelentette, hogy idén Ukrajna két képviseletet nyit a hazai szükségletet meghaladó, valamint a közös gyártás keretében előállított fegyverek értékesítésére.

„Két exportközpontot nyitunk: Berlinben és Koppenhágában. Ez még ebben az évben megvalósul”

– mondta az ukrán államfő.

Magyarázata szerint Ukrajna olyan fegyvereket exportál, amelyeknek az eladását megengedheti magának, hogy bevételre tegyen szert olyan hiánycikkek belföldi gyártására, amelyekre jelenleg nincs elég pénzünk. Hozzátette, hogy az Európai Unió országaival megkötendő szerződések kérdésével Olekszandr Kamisin, az ukrán elnök tanácsadója foglalkozik.

Az államfő az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint a sajtótájékoztatón közölte, hogy

a jövő héten Ukrajnába látogat egy amerikai küldöttség, és tárgyalásokat folytat a két ország között létrejött dróngyártási megállapodással kapcsolatosan.

Volodimir Zelenszkij kijelentette: európai tervet a háború lezárására nem látott, de Európa részéről különféle javaslatok érkeztek a békés rendezésre. Megjegyezte, hogy egyelőre sem Donald Trump amerikai elnök, sem az európai vezetők nem tudják rákényszeríteni az oroszokat a tárgyalások folytatására.

Az államfő hozzátette, hogy tanácsadói szinten folynak konzultációk, de kész, asztalon fekvő terv még nincs. Amennyiben Európával sikerül kidolgozni egy tervet, Ukrajna azt egyeztetni fogja az Egyesült Államokkal is, mivel ahogy Volodimir Zelenszkij fogalmazott, „az amerikaiaknak megvan a saját elképzelésük” a háború lezárásáról.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×