Infostart.hu
eur:
393.36
usd:
343.01
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Johann Wadephul német külügyminiszter a sajtó képviselőinek nyilatkozik a nemzetközi békefenntartó missziókról szóló, miniszteri szintű ENSZ-találkozó kezdete előtt Berlinben 2025. május 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Német külügyminiszter: elfogadható Putyin budapesti látogatása

Üdvözölte pénteken Johann Wadephul német külügyminiszter a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között Budapestre tervezett újabb találkozót.

„Alapvetően jó fejleménynek tartom, hogy a tárgyalások végre folytatódnak” – mondta Wadephul újságíróknak Ankarába tartó repülőútja alatt.

A német miniszter méltatta az amerikai elnök erőfeszítéseit a gázai békemegállapodás megkötése érdekében, és kiemelte: a csütörtökön bejelentett budapesti csúcstalálkozó Trump „egyértelmű szándékát jelzi, hogy elősegítse az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalási folyamat megkezdését”.

Amikor arról kérdezték, helyénvalónak tartja-e, hogy egy uniós tagállam fogadja Putyint, Wadephul úgy válaszolt: „Amíg a találkozó célja a béketárgyalások előmozdítása, addig ez elfogadható”. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a korábbi, alaszkai Trump–Putyin csúcstalálkozó „kudarca” rámutatott arra, hogy a békefolyamat előmozdításához egyértelmű lépésekre van szükség.

Később, már Törökországban nyilatkozva a miniszter hozzátette: Ukrajnát is be kell vonni a budapesti találkozón hozandó döntésekbe. ”A budapesti tárgyalásokat az alaszkai tárgyalások utáni második kísérletnek tekintem arra vonatkozóan, hogy végre meggyőzzük Putyint arról, hogy komolyan tárgyaljon Ukrajnával” – fogalmazott. ”Ukrajna ragaszkodni fog ehhez, és ebben teljes mértékben számíthat Németország támogatására” – tette hozzá.

Trump pénteken a washingtoni Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki abban bízik, hogy az amerikai elnök engedélyezi a Tomahawk típusú, hosszú hatótávolságú robotrepülőgépek eladását Ukrajnának. Wadephul ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy egyrészt fontos ajánlatot tenni a tárgyalások megtartása érdekében, másfelől azt is világossá kell tenni, hogy mi lenne az alternatíva”.

Címlapról ajánljuk
Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken, egekben az olajár!

Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken, egekben az olajár!

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indul a nap, különönösen a japán tech papírokat adják ma reggel. Ezt követően Európában is nagyobb mínuszokra van kilátás, és Amerikában is folytatódhat az esés. Nem igazán van most hova menekülni, hiszen tovább esnek a nemesfémek is, az olajár viszont tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe. Gazdasági események szempontjából ma az angol jegybank, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntéseire lesz érdemes figyelni, hiszen a közel-keleti háború alaposan átírta az idei évre vonatkozó várakozáskat. Ezt jól láthattuk tegnap a Federal Reserve kamatdöntésén is, több éves csúcsra ugorhat az infláció az elszálló energiaárak következményeként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×