Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a kommunizmus és a szovjet világ vége óta 35 év telt el. Úgy értékelt, hogy 2010-ben a kétharmaddal megnyert választás után újraegyesítették a magyar nemzetet és visszaadták a lehetőséget mindenkinek, hogy újra otthon legyen a hazában – utalt a határon túliak számára lehetővé tett magyar (kettős) állampolgárságra, amihez csatlakozott a magyarországi szavazati jog is. Úgy vélte, hogy nem szabad megállni, mert "a jövő nem azoké, akik nézelődnek, hanem azoké, akik cselekednek".
"Szeretném világosan és egyenesen megmondani önöknek. Jövőre nem csak a következő magyar kormányról, de a nemzet jövőjéről, hazánk szabadságáról és szuverenitásáról is döntünk. És
2026 áprilisában a hazának szüksége lesz az erdélyi magyarokra"
– jelentette ki.
Az idén 35 éves a magyar miniszterelnök szerint Bukarestben a stabilitás és a józan ész képviselője, Budapesten a megbízható partner, Brüsszelben pedig a magyar érdekek képviselője. Emiatt jelentette ki, hogy az RMDSZ nem kisebbségi szervezet, hanem nemzetstratégiai tényező.
"Az erdélyi magyarság az élő bizonyíték, hogy egy közösség addig él, amíg vannak, akik hisznek benne" – fogalmazott.
Ezután arról beszélt, hogy Románia és Magyarország közös érdeke, hogy a Duna medencéjében stabilitás legyen, és az itt élő népek ne letapossák egymást, hanem "összeműködjenek".
"Ha a szomszédaink erősek és szabadok, mi is erősebbek és szabadabbak leszünk.
Ezért érdekeltek vagyunk Románia fejlődésében, és érdekeltek vagyunk Bolojan miniszterelnök úr és kormányának sikerében is" – közölte Orbán Viktor.
Szerinte ilyen múlttal, mint amilyen a két ország közös múltja, a békés együttélés nem magától értetődő, nem véletlen, hanem döntés nap mint nap, a magyar kormány ehhez keres partnereket.
"Aamit 35 év alatt fölépítettünk, az maga a nemzedékünk öröksége. Kívánom, hogy legyen bátorságuk megőrizni, amit elértünk, kívánom, hogy legyen erejük folytatni, amit elkezdtünk, és kívánom, hogy legyen hitük abban, hogy a legjobb napjaink még előttünk vannak" – zárta beszédét a kormányfő.




