Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
321.57
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Facebook/Transzilván

Kelemen Hunor: sokáig nemzetbiztonsági kockázatként tekintettek ránk, innen kellett bizalmat építenünk

Megvannak a történelmi okai is annak, hogy a magyar közösség, illetve azt képviselve az RMDSZ államalkotó tényezőként gondol magára Romániában – mondta egy interjúban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a szervezet zsukiménesi kongresszusa után.

Erős üzenetértéke van annak, hogy a magyar és a román kormányfő is részt vett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) XVII. kongresszusán – mondta Kelemen Hunor a Transzilván hétvégi adásában. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, „a magyar közösség egyfajta híd szerepét tölti be a két ország között”. Hozzátette: az 1,2 milliós lélekszámú magyar közösség több mint egy etnikai kisebbségi szervezet Romániában. Szerinte megvannak a történelmi okai is annak, hogy a magyar közösség, illetve azt képviselve az RMDSZ „államalkotó tényezőként” gondol magára. Úgy véli, „több, mint gesztus”, hogy a magyar és a román miniszterelnök is megtisztelte a jelenlétével a Zsukiménesen tartott kongresszust.

Kelemen Hunor azt mondta az interjúban, hogy miközben az RMDSZ egy megbízható partner, az elmúlt 35 évben Romániában nemzetbiztonsági kockázatként tekintettek az erdélyi magyar közösségre. Mint fogalmazott,

„ez megalázó volt, és innen bizalmat építeni, nem egy egyszerű történet”.

Beszélt arról is, hogy ha egyeztetnek román politikusokkal, mindig az értésükre adják, hogy „az erdélyi magyar közösség ebben az országban él, és akkor is ebben az országban élt, amikor Erdély nem volt Románia része, és a jövőben is ebben az országban, a szülőföldjén akar élni a kulturális örökségével együtt”.

Az RMDSZ elnöke szerint a romániai megszorító intézkedések veszélybe sodorhatják az identitás megőrzését szolgáló intézményeiket, ha nélkülük hoznak döntéseket, de ha a kormány része az RMDSZ, akkor könnyebb a dolguk. Üzent azoknak is, akik a határon túli magyarok szavazatát el akarnák venni. Mint mondta,

Erdély az anyaországnak, Magyarországnak az elmúlt évtizedekben „többet adott, mint amennyit kapott”.

Indoklása szerint orvosok, mérnökök, tanárok, szakemberek, művészek és sportolók tanultak, illetve szereztek diplomát erdélyi iskolákban, közülük sokan most Magyarországon tevékenykednek. Kiemelte, hogy az elmúlt tizenöt évben Magyarországon megvolt a kormányzati akarat arra, hogy kulturálisan és a közös hagyományokat őrizve egységbe fogják a Magyarország határain túl élő magyar közösségeket.

Kelemen Hunor az interjúban kitért arra is, hogy nincs kapcsolata a Tisza Párttal. Felidézte, hogy Magyar Péter Nagyváradon azt mondta egy májusi fórumon, hogy szerinte az RMDSZ azért maradt az Európai Néppártban, hogy kémkedjen a Fidesznek. Mint fogalmazott, ilyen vád után „nehéz normális kapcsolatot elképzelni” vele és pártjával, főleg annak tudatában, hogy a román társadalom jelentős része 35 éve úgy tekint a magyar közösségre és az RMDSZ-re mint „kockázati tényező”. A románok Kelemen Hunor szerint Magyar Péter kijelentése után azt is hangoztathatják, hogy „na, ugye mi megmondtuk”.

„Az RMDSZ már akkor is az Európai Néppártban politizált, amikor a Fidesz még a Liberális Internacionálé tagja volt” – reagált Magyar Péter vádjaira az RMDSZ elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×