Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
321.87
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus párti elnökjelölt a Pennsylvania állambeli Oaks városban tartott kampánygyűlésén 2024. október 14-én. Az elnökválasztást november 5-én rendezik az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/AP/Alex Brandon

Döbbenetes összegre perli Donald Trump a New York Timest

Az elnök szerint a lap radikális baloldali eszméket képvisel, és túl sokáig rágalmazta, feketítette őt, ennek azonban most vége.

Donald Trump amerikai elnök Truth-oldalára kitett posztjában jelentette be: 15 milliárd dollárra pereli a New York Times-t – írja a BBC híradása nyomán a 444.hu.

„A New York Times túl sokáig hazudozhatott szabadon, befeketíthetett és rágalmazhatott, ennek MOST vége!” – írta az elnök, aki szerint a lap a 2024-es választások során a „Radikális Baloldali Demokrata Párt szócsövévé” vált. A lap szemére vetette azt is, hogy a kampány során a Kamal Harrist demokrata jelöltet támogató cikkük a címlap kellős közepén jelenhetett meg.

Donald Trump korábban is gyakran elmarasztalta a baloldali és liberális sajtótermékeket, mert szerinte azok kedvezőtlen színben tüntették fel a tevékenységét. A New York Times ellen sem most indít pert először, 2023-ban ugyanis egy bíró már egyszer elutasította egy keresetét, mondván, az alkotmányos szempontból megalapozatlan volt.

Az elnök ezúttal a Republikánus párt fellegvárában, Florida államban indítja meg a pert.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×