Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
309.13
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
F-16I Soufa izraeli vadászbombázó
Nyitókép: IDF

Iráni fegyvergyárakra csaptak le az izraeliek

Izraeli harci repülőgépek szerdán csapást mértek Irán több fegyvergyártó üzemére és olyan üzemekre, ahol urándúsító centrifugákat állítottak elő - jelentette be az izraeli hadsereg (IDF).

A tájékoztatás szerint Teherán térségében is csapásokat hajtottak végre, a műveletben pedig több mint 50 gép vett részt. A közleményben a hadsereg hozzátette, hogy a centrifugagyártó létesítmény segítségével Irán az urániumdúsítás bővítését, illetve a folyamat gyorsítását célozta annak érdekében, hogy atomfegyverre tehessen szert, a fegyvergyárakban pedig föld-föld és föld-levegő rakétákat állított elő.

A műveletről, beleértve az okozott károk mértékét, az IDF nem közölt részleteket.

Irán váltig állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, és nem akar atomfegyvert kifejleszteni.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) mindeközben az X-en azt közölte, két olyan üzemet ért találat, ahol urándúsító centrifugákat állítottak elő, egyet Teheránnál, egyet pedig az észak-iráni Karadzsnál.Mndkét létesítmény korábban - összhangban Irán a nagyhatalmakkal 2015-ben kötött, a síita állam atomprogramját felügyelő nukleáris megállapodással - az ügynökség ellenőrzése alatt állt - tette hozzá a NAÜ.

Irán váltig állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, és nem akar atomfegyvert kifejleszteni.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×