Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.16
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Ferenc pápa Úrangyala (Angelus) imádságát mondja vízkereszt ünnepe alkalmából vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2025. január 6-án. A vízkereszt a nyugati keresztény egyház számára a karácsonyi ünnepkör zárónapját jelenti, míg az ortodox keresztények vízkeresztkor ünneplik Jézus Krisztus születését.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Angelo Carconi

Rövid végrendeletet hagyott Ferenc pápa

Nyilvánosságra hozták az április 21-én elhunyt egyházfő végső akaratát.

Ferenc pápa rövid végrendeletet hagyott, amelyben azt kérte, hogy a római Santa Maria Maggiore pápai bazilika padozatában helyezzék végső nyugalomra síremlék nélkül, mindössze nevének latin nyelvű feliratával:

Franciscus.

"Mindig is Urunk anyjának, Szűz Máriának szenteltem papi és püspöki szolgálatomat. Ezért azt kérem, hogy földi maradványom a feltámadás napját várva a Santa Maria Maggiore pápai bazilikában nyugodjék" – írta a pápa a Vatikán által nyilvánosságra hozott szövegben.

"Az kívánom, hogy utolsó földi utam ebben az ősi Mária-szentélyben végződjék, ahová rendszerint imádkozni jártam apostoli látogatásaim előtt és után, hogy megosszam Szűz Máriával szándékomat és megköszönjem békés anyai figyelmét" – fogalmazott.

Síremléke a Pálos kápolna (Salus Populi Romani kápolna) és a bazilika Sforza kápolnája közötti mellékfolyosó sírfülkéjében lesz, ehhez egy tervet is mellékelt.

A pápai végrendelet nem egészen három éve, 2022. június 29-én született, és az elején Ferenc pápa azt írta, érzi földi élete közelgő alkonyatát. Arról is írt benne, hogy a temetés előkészítésének költségeit egy jótevő által biztosított összegből fedezi, a pénzt át is utalta a Santa Maria Maggiore Bazilika részére és intézkedett a szükséges tennivalókkal kapcsolatos információk átadásáról.

"Adjon az Úr méltó jutalmat mindazoknak, akik szerettek engem, és továbbra is imádkoznak értem. A szenvedést, amely életem utolsó szakaszát jellemezte, az Úrnak ajánlom a világ békéjéért és a népek közötti testvériségért" – zárul a végrendelet, melynek végrehajtásával Rolandas Makrickas litván bíborost bízta meg.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×