Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Ferenc pápa újságírókhoz beszél az őt Irakba szállító repülőgépen 2021. március 5-én. Római katolikus egyházfő most először utazik Irakba, első alkalommal síita többségű országba.
Nyitókép: Andrew Medichini

Kiderült, mi (nem) történt a pápával Irakban 2021-ben

Két merényletkísérletről emlékezik meg Ferenc pápa az olasz sajtóban részleteiben megjelenő önéletrajzi könyvből.

Két merényletkísérletet élt túl a pápa 2021-ben tett történelmi iraki látogatása alatt - derül ki a katolikus egyházfő önéletírásának kedden az olasz sajtóban megjelent részleteiből.

"A rendőrség riasztotta a vatikánvárosi csendőrséget annak az információnak az alapján, amelyet a brit titkosszolgálatoktól kaptak: egy robbanószerekkel megrakott nő, egy fiatal öngyilkos merénylő tartott Moszulba, hogy a pápai látogatás alatt felrobbantsa magát" - írta a pápa Remény című önéletírásában, amely január közepén jelenik megy nyolcvan országban.

"Egy kisteherautó is közeledett felém nagy sebességgel ugyanezzel a céllal" - tette hozzá a pápa a Corriere della Sera című olasz napilap által közölt részletek szerint.

Az iraki rendőrség felfedezte és ártalmatlanította a merénylőt és a kisteherautó vezetőjét.

"Szinte mindenki eltanácsolt ettől az utazástól, amely az első pápai látogatás volt a szélsőséges erőszakcselekmények és a dzsihadista istengyalázások dúlta Közép-Keleten - írta Ferenc, aki kedden ünnepli a 88. születésnapját. "Én azonban a dolgok mélyéig akartam hatolni. Úgy éreztem, hogy meg kell tennem."

A 2021. március 5-től 8-ig tartó történelmi látogatást fokozott biztonsági intézkedések közepette tartották meg egy olyan országban, amelyben még megbújtak a titkos dzsihadista sejtek. Ez volt a pápa első útja 15 hónap alatt, miközben tombolt a Covid-19-világjárvány.

A nagy biztonsági kockázatok ellenére a pápa keresztül-kasul utazott az országban, Bagdadtól Moszulon át az ország északi részében található, dzsihadisták sanyargatta Karakos keresztény városig.

Külföldi látogatásai során a pápa biztonságáért a svájci gárda és a vatikánvárosi csendőrség felel a helyi rendvédelmi szervekkel együttműködve.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×