eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Terrorist Group Over City View Banner Flat Vector Illustration
Nyitókép: gmast3r / Getty Images

Demkó Attila: a terroristák kezére játszanak, ha nem fognak össze a nagyhatalmak

A jó hírszerzési tevékenység mellett szerencse is kellett ahhoz, hogy időben lekapcsolják azt a kenyai férfit, aki meg akarta ismételni az al-Kaida 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadását – mondta az InfoRádióban az NKE John Lukacs Intézet Stratégiai Jövők Program vezetője. Demkó Attila hozzátette: a terrorizmus elleni küzdelem egy olyan terület, ahol még az oroszokkal és a tálibokkal is összefoghatnak az amerikaiak, mert közös az ellenség.

Négy évig elhúzódó eljárás végén a New York állambeli manhattani esküdtszék elítélte azt a kenyai férfit, aki az Egyesült Államokban akart terrortámadást végrehajtani. Az elkövető a Szomáliából irányított al-Shabaab iszlamista terrorszervezet tagja volt, és az al-Kaida 2001. szeptember 11-i terrortámadását akarta megismételni. Demkó Attila az InfoRádióban felidézte: 2019-ben tartóztatták le és 2020-ban vitték az Egyesült Államokba a férfit, aki két éven keresztül átfogó pilótaképzésen vett részt a Fülöp-szigeteken. A vád szerint egy amerikai reptérről induló utasszállító repülőgépet akart eltéríteni, hogy belevezethesse egy felhőkarcolóba. Az akcióra négy éven át készült.

Az amerikai hírszerzésnek az internetes keresései miatt vált gyanússá. Az NBC News értesülése szerint a Cholo Abdi Abdullah nevű férfi alaposan elmélyült a kereskedelmi utasszállító repülőgépek eltérítésének lehetséges módszereiben. Többek közt annak is utánanézett, hogyan kell betörni egy pilótafülke ajtaját, ha azt már biztonsági zár védi. Emellett az USA legmagasabb felhőkarcolóiról is információkat gyűjtött: több cikket is elolvasott arról, hogy az egyes épületeknek milyenek a paraméterei és a különböző időpontokban mennyi ember tartózkodhat ott.

A kenyai férfit összesen hat vádpontban találták bűnösnek, köztük külföldi terrorszervezet által szervezett terrorcselekmény előkészítésében, valamint amerikai állampolgárok megölésére irányuló összeesküvésben való részvétel miatt.

Demkó Attila elmondta: 2001 szeptembere óta több terrortámadást is előkészítettek az Egyesült Államok ellen, de ezeket az amerikai biztonsági szervek a legtöbb esetben meghiúsították. Emlékeztetett, hogy csak ősszel két nagy merényletkísérlet borzolta a kedélyeket az USA-ban. Előbb egy pakisztáni születésű férfi az Iszlám Állam nevében a New York-i zsidó közösség elleni támadást készített elő október 7-re tervezve, de még időben letartóztatták Kanadában. Nem sokkal később pedig egy 28 éves, Anas Said nevű férfit vettek őrizetbe, aki a Fox News beszámolója szerint ugyancsak az Iszlám Állam megbízásából egy, a 2001 szeptemberében történt terrorcselekményhez hasonló akció végrehajtásában akart részt venni Texasban.

A biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmazott, a nyilvánosság legtöbbször akkor értesül különböző merényletekről, ha nem sikerül az elhárítás, de sok esetben még az elkövetés előtt sikerül elfogni a kezdeményezőket. Az al-Shabaab által tervezett akció esetében az volt a szerencse, hogy időben felfigyeltek a kenyai férfira a Fülöp-szigeteken, illetve Demkó Attila hozzátette: fontos volt az is, hogy

elindította a vészjelzőket az Egyesült Államokban több gyanús fejlemény, például az, amikor a férfi repülőgépek eltérítési módszereit kutatta az interneten.

A szakértő kiemelte: a terrorizmus elleni küzdelem egy olyan terület, ahol még az oroszok és az amerikaiak között is van együttműködés. Hozzátette: a világ szinte valamennyi országa számára közös érdek, hogy az Iszlám Állam, az al-Shabaab vagy az al-Kaida ne tudjon merényleteket elkövetni. Figyelmeztetett, hogy akár jelenleg is folyamatban lehet különböző merényletek előkészítése, ezért a nagyhatalmak egymásra vannak utalva, hogy közösen lépjenek fel ellenük.

Nem könnyű kiszűrni ezeket az akciókat, hiszen például a kenyai férfi is a Fülöp-szigeteken készült arra, hogy támadást indíthasson az USA-ban. „Ha nincs globális együttműködés ezen a területen, könnyebben tudnak tervezni a terroristák.

Ebben még a tálibokkal is összefoghatnak az amerikaiak, hiszen közös az ellenség: az Iszlám Állam”

– jegyezte meg a biztonságpolitikai szakértő.

Felhívta a figyelmet, hogy nem csak az Egyesült Államok és a nyugati világ lehet az iszlamista terrorszervezetek célpontja, amit jól bizonyít a Moszkva melletti Crocus City Hall elleni márciusi támadás, több mint 140 halálos áldozattal. Az afrikai országok sem érezhetik magukat biztonságban a Boko Haram által előidézett állandó fenyegetettség miatt, Nigériában különösen aggasztó a helyzet. Demkó Attila szerint buborékban gondolkodnak azok, akik azt hiszik, csak a Nyugatra leselkednek veszélyek, miközben a terrortámadások Afrikában, főleg Szomáliában szedik a legtöbb halálos áldozatot.

A szakértő felidézte, hogy 2017-ben Szomália fővárosában, Mogadishuban csaknem hatszázan vesztették életüket egy terrortámadás következtében, amiről nagyon kevesen tudnak Nyugat-Európában vagy Amerikában. A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokban mintegy háromezren haltak meg, ami az egész világot lesújtotta, de Demkó Attila szerint

nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a világ más pontjain is történnek szörnyűségek.

Mint mondta, a terrorista merényletek térképén Közép- és Kelet-Európa zöld, míg Nyugat-Európa vörös, ami egyértelműen jelzi, mely országok vannak nagyobb veszélyben, de ez nem jelenti azt, hogy bárhol kevesebb munkájuk lenne a biztonsági szerveknek, állandóan ébernek kell lenni. „Ott van nagyobb veszély, ahol nagyobb az a lakosság, amely hajlamosabb elkövetni a terrorizmust” – jegyezte meg a szakértő. Hangsúlyozta: nem csak az iszlamista terrortól kell tartani, hiszen vannak szélsőséges, veszélyes nacionalista szervezetek máshol is. Ilyen például az IRA, amely felhagyott ugyan a fegyveres akciókkal, leszerelte fegyverzetét és gyakorlatilag beszüntette tevékenységét, de azért időnként még mindig lehet hallani merényletekről Észak-Írországban is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×