Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Micha Pawlitzki / Getty

Nyugtalanító bejelentés: „fennáll egy nukleáris incidens veszélye”

Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt.

„Itt most fennáll egy nukleáris incidens veszélye” – mondta Grossi újságíróknak, hozzátéve, hogy az erőmű megtekintése során dróntámadások nyomait látta.

„Ma elmondták nekem, hogy több esetben is dróntámadás érte a területet (a kurszki atomerőmű területét), a létesítményeket. Én, az erőműben járva, láttam ezeknek a támadásoknak a nyomait” – mondta.

„Egészében véve az a tény, hogy az atomerőműtől néhány kilométerre harci cselekmények zajlanak, nagy aggályokat, nyugtalanságot kelt a biztonsági rendszerrel kapcsolatban” – tette hozzá.

Grossi hangsúlyozta, hogy a NAÜ az egész világon felelős a nukleáris biztonsági és védelmi rendszer fenntartásáért a nukleáris létesítményekben. Mint mondta, ezért fogadta el Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását és látogatott el a kurszki atomerőműbe csoportjával, hogy személyesen értékelje a helyzetet és az orosz kollégákkal együtt találjon megoldásokat. A NAÜ főigazgatóját a nap folyamán fogadta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Putyin elnök csütörtökön jelentette be, hogy Ukrajna megkísérelt dróncsapást mérni a kurszki atomerőműre.

Az erőmű sajtószolgálatának közleménye kedden idézte Vadim Jeleckih személyzeti igazgatóhelyettest, aki szerint az orosz szakszolgálatok minden biztonsági intézkedést meghoznak a létesítmény maximális védelme érdekében, és hogy urai a helyzetnek, az üzemi körülményeket ellenőrzés alatt tartják. Artyom Sarov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma tájékoztatáspolitikai osztályának igazgatóhelyettese közölte, hogy a kurszki régióban a háttérsugárzás normális.

(Címlapképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×