Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
325.65
bux:
142815.35
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Wikipédia

Zsidók imádkoztak a belbiztonsági miniszter jelenlétében a Templomhegyen Jeruzsálemben

A muzulmánok egyik legszentebb mecsetében csak muszlimok imádkozhatnak.

A Jordániával kötött megállapodással szembemenve mintegy 1500 zsidó imádkozott kedden a jeruzsálemi Templomhegyen Itamár Bengvír belbiztonsági miniszter jelenlétében.

Bengvír nemzetbiztonsági miniszter, a Zsidó Erő nevű jobboldali párt elnöke, és pártjának minisztere, Jichák Wasszerlauf zsidók százaival együtt a Templomhegyére vonult kedd reggel, ahol jelenlétükben zsidók imádkoztak a jeruzsálemi Salamon Temploma és a Második Templom lerombolásáról megemlékező tisa beáv böjtnap után.

A Jordániával kötött egyezmény szerint a Templomhegyen, ahol a muzulmánok egyik legszentebb mecsete, az al-Aksza is található, csak muszlimok imádkozhatnak. Ennek betartatásáért a rendőrség felel. A rendőrségért is felelős miniszter, maga Bengvír többször is kijelentette, hogy szerinte a zsidók imádkozhatnak a Templomhegyen, de ezt korábban maga Benjámin Netanjahu miniszterelnök is visszautasította.

"A zsidók itt imádkoznak. Ahogy mondtam, az a politikánk, hogy megengedjük az imát"- közölte Bengvír kedden a Templomhegyen. A miniszterelnök hivatala szerint azonban a Templomheggyel kapcsolatos politikai döntések közvetlenül a kormányhoz és vezetőjéhez tartoznak. "A Templomhegyen egyetlen miniszternek sincs magánpolitikája - sem a nemzetbiztonsági miniszternek, sem más miniszternek. Ez mindig is így volt minden izraeli kormányban. A kedd reggeli templomhegyi esemény kivételt képez. Izrael politikája, a status quo a Templomhegyen nem változott - ez így volt és így lesz" - közölte a kormányfő hivatala.

Elítélte, és veszélyes provokációnak nevezte a zsidók templomhegyi látogatását Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője.

A Jeruzsálem 1967-ben Jordániától elfoglalt óvárosában található hegyen állt a Biblia szerint Salamon Temploma, amelyet az Újbabiloni Birodalom pusztított el, majd ott építették fel a Második Templomot, amelyet a Római Birodalom rombolt le i. sz. 70-ben, ami a zsidóság szétszóratásának kezdetét jelentette. A Templomhegyen ma álló komplexum Mekka és Medina után a muzulmánok harmadik legszentebb helye, melynek ellenőrzése fölött kitört konfliktus már számos alkalommal véres összecsapásokhoz vezetett.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×