A svéd Védelmi Beszerzési Hivatal (FMV) szerződést kötött a Saabbal egy új többfeladatú harci gép kifejlesztésére, amivel 2035-től leválthatják a Gripeneket.
A megállapodás értelmében a Saabnak 2025-ig ki kell dolgoznia az új katonai repülőgép részletes terveit. Olyan gépet kell kifejleszteniük, amely pilótával és anélkül is, vagyis teljesen önállóan képes végrehajtani harci feladatait – közölte a svéd repülőgépgyártó vállalat.
"A közelmúltban létrehozott Gripen E és GlobalEye révén a Saab rendelkezik azzal a fejlett technológiával és mérnöki tudással, amely a jövő vadászgép-koncepciójának kifejlesztéséhez szükséges. Továbbra is innovatív megoldásokat kínálunk a svéd fegyveres erőknek és más ügyfeleinknek arra, hogy a legmagasabb szinten tarthassák védelmi képességeiket" – közölte Lars Tossman, a Saab Repülési üzletágának vezetője.
A Saab új harci gépének fantáziarajza. Zölddel a zárható fegyverzeteket jelölték, amikre a lopakodóképesség miatt van szükség. Forrás: Saab
Ez azt is jelenti, hogy a svéd repülőgépgyár kilép a közös brit-olasz fejlesztési programból, és önállóan kezd hozzá egy új generációs harci gép létrehozásához. Korábban a Saab még azt nyilatkozta, hogy nem látja értelmét egy ötödik generációs vadászbombázó kifejlesztésének, mert az új követelményeknek teljesen megfelel az a páros, amit a nemrég gyártásba vett Gripen E és a vele együttműködő, mesterséges intelligencia által vezérelt, nagy hatótávolságú drón alkot.
Az eddig megjelent fantáziarajzok egy a Gripenhez nagyon hasonló méretű repülőgépet mutatnak, amely azonban rendelkezik három belső fegyvertérrel is. Ez a lopakodó képességhez kell, akárcsak a gép külső formája, ami szintén az ötödik generációs harci gépekhez hasonló. A Saab azonban már egy szinttel feljebb akar lépni, és a hatodik generációt célozta meg.
Az első rajzon jól látszik a gép alacsony észlelhetőségű kialakítása. A második azt mutatja, hogy amikor nem fontos a lopakodóképesség, akkor gép a külső függesztési pontokon is tud rakétákat, bombákat és pót-üzemanyagtartályokat hordozni. Forrás: Saab
A svéd légierő arra törekszik, hogy az újonnan fejlesztett harci gépekkel 2035-től megkezdhesse a jelenlegi Gripen-flotta leváltását. Ez azonban bizonyára hosszabb folyamat lesz, amelyben előbb a Gripen C/D változatait (ilyenek repülnek a Magyar Honvédségnél is) cserélik le. A most hadrendbe álló Gripen E változatok azonban még akár évtizedekig is együtt szolgálhatnak majd az új vadászbombázó-típussal.
KezdőlapKülföldMár a Gripen utódján dolgoznak a svédek – ilyen lesz a Saab félelmetes új harci gépe
Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
Több megoldás is felmerült az Oroszország elleni 20. szankciós csomag bevezetésére annak ellenére, hogy Magyarország és talán Szlovákia sem kívánja azt megszavazni.
Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok számára is. A forint a napot a 379,0 - 379,5-ös sávban kezdte az euróval szemben, míg a dollár árfolyama 322,0 - 322,5 között mozog.