Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
316.39
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
The human hand drops the ballot into the box. Getty Images
Nyitókép: Boris Zhitkov/Getty Images

Patthelyzet után új választás jön a szerb fővárosban

Ismét helyi önkormányzati választást kell tartani Belgrádban, mert egyik párt sem tudta biztosítani a kellő többséget a városi közgyűlésben - jelentette be Aleksandar Sapic, a Szerb Haladó Párt politikusa, Belgrád polgármestere.

A városi képviselő-testület ülését előbb február 19-én, majd március elsején kellett elhalasztani, mert nem volt jelen elegendő képviselő, hogy felálljon a 110 tagú testület.

A december 17-i előrehozott önkormányzati választáson a Szerb Haladó Párt Aleksandar Vucic - Belgrád nem állhat meg nevű listája 49 képviselői helyet szerzett, míg a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Szerbia az Erőszak Ellen nevű lista 43-at. A Mi - A nép egy hangja nevű listának hat, a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) pedig öt mandátum jutott.

A választást követően az ellenzék tiltakozásba kezdett, mert szerinte szavazatlopás és számos más csalás történt a voksolás során. A választási bizottság ezeket a vádakat megalapozatlannak minősítette, és kihirdette a végeredményt.

Sem az eddig Belgrádot vezető SNS-SPS koalíciónak, sem az ellenzéki Szerbia az erőszak ellen listának azonban nem volt meg a kellő többsége a képviselő-testületben, ezért a Mi - A nép egy hangja lehetett volna a mérleg nyelve, ám annak képviselői egymással sem tudtak megegyezni, így a tömörülés darabokra hullott.

Mivel határidőn belül nem alakult meg a fővárosi közgyűlés, új voksolást kell tartani a fővárosban, amelyet a kiírástól számítva 45-60 napon belül le is kell bonyolítani. A választást az országgyűlés elnöke írhatja ki, ám a december 17-i előrehozott parlamenti választás után a parlament is csak február 6-án alakult meg, és a házelnököt még meg sem választották, előbb ennek a lépésnek kell megtörténnie. Sajtóinformációk szerint március 12-én ül össze a képviselőház, hogy megválassza a parlament elnökét, aki azonnal kiírhatja a belgrádi voksolást.

A decemberi választásokat követően az ellenzék éppen a voksolás megismétlését követelte, így a közgyűlés megalakulásának sikertelenségét a saját győzelmüknek nevezték.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×