Infostart.hu
eur:
380.87
usd:
321.92
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pixabay

Korányi G. Tamás: szokatlan a helyzet Egyiptomban a gázai konfliktus miatt

Szinte eltűntek a turisták Kairó utcáiról – állítja Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő, aki nemrég járt Egyiptom fővárosában.

„Kairóban most sorban állás nélkül lehet bejutni a piramisokba is” − mondta Korányi G. Tamás az InfoRádióban. A turisztikai infrastruktúra ugyanakkor kiváló, látszik, hogy nagyobb vendégforgalomra van kialakítva mind a piramisoknál, mind a múzeumoknál.

A világutazó tőzsdei szakértő úgy fogalmazott: találkozott olyan egyiptomival, aki elmondta, miért tűnt el az amerikai turista.

„Hol van a háború? Gázában. Hol van a piramis? Gízában. Az amerikaiaknak ez (a két név hasonlósága - a szerk.) elég arra, hogy ne jöjjenek” − mondta, majd hozzátette, hogy amerikai turistával nem találkoztak, orosszal sem, és nyugat-európait is keveset láttak. Ázsiai, kínai, és indiai turistákkal ugyan találkoztak, de összességében döbbenetesen csekélynek tartja a turistaforgalmat, és a budapesti gép sem volt tele.

A tőzsdei szakértő a gázai konfliktus miatt Egyiptomban elrendelt rendkívüli készenlétről is beszámolt.

„A szokottnál nagyobb, mondhatni extrém a rendőri fegyveres jelenlét. A követségeket és a nemzetközi szállodákat megerősítetten védik. A Tahrír téri szállásunk mellett éjjel-nappal ott parkolt egy rendőrségi páncélautó, 20-30 golyóálló mellényes fegyveressel. Általában cigarettáztak, de látszott, hogy egy-két perc elég arra, hogy teljes harckészültségbe lépjenek. A tér környékén az összes fontosabb bevezető utca torkolatánál láttunk páncélautót. A múzeumokat is katonák védik, mindenhova csomagátvizsgálással és fémkereső kapukon kereresztül lehet csak bejutni, még a metróba is” − tette hozzá Korányi G. Tamás.

A világutazó szerint a mindennapi emberekkel való találkozás adta az igazi élményt számukra, erről elmesélte több tapasztalatát is, ahogy beszélt a három nagy piramis egyikének tervezett, óriási vihart kavart felújításáról is.

A teljes interjút alább meghallgathatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Megalázó körülmények: lemondott az Epstein-botrányba keveredett szürke eminenciás

Megalázó körülmények: lemondott az Epstein-botrányba keveredett szürke eminenciás

Lemondott a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában viselt tagságáról kedden Peter Mandelson, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa és egykori főidelógusa, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete. Mandelson ezt azután jelentette be, hogy újabb részletek derültek ki a fiatalkorú lányok elleni súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel fenntartott szoros baráti és üzleti kapcsolatairól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×