Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Az MSC Vittoria konténerszállító teherhajó halad a Szuezi-csatornában az egyiptomi Iszmáilijánál 2023. december 22-én. Az amerikai védelmi minisztérium négy napja jelentette be, hogy a Vörös-tenger hajózási szabadságát célzó Prosperity Guardian (Jólét Őrzője) fedőnevű művelet részeként Nagy-Britannia, Bahrein, Kanada, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, a Seychelle-szigetek, Spanyolország és Dánia az Egyesült Államokkal együtt közös járőrözés bevezetését tervezi a Vörös-tenger déli részén és a szomszédos Ádeni-öbölben. A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy véget vessen a jemeni húszi lázadók támadásainak a térségen áthaladó hajók ellen.
Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Hoszam

Róma kész átvenni a vörös-tengeri katonai misszió vezetését

Olaszország megfelelő képességgel bír és készen áll a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajók védelmében tervezett katonai misszió vezetésére – hangoztatta Guido Crosetto védelmi miniszter. Hozzátette, hogy a Nyugat egésze belefáradt az ukrajnai háborúba.

Guido Crosetto kijelentette, hogy Olaszország csak a felkérésre vár.

Úgy fogalmazott: amint az európai és nemzetközi partnerek jelzést adnak, Róma kész vállalni a jemeni húszik támadásaival szembeni katonai misszió vezetését. Az olasz védelmi miniszter hozzátette, Róma számára nem jelent problémát az sem, ha a misszió francia parancsnokság alá kerül.

"Lényeg, hogy minél előbbi és hatékony misszió induljon a kereskedelmi hajóink és országaink gazdasága védelmében, amely a nemzetközi jogot is garantálja"

- mondta Guido Crosetto a Corriere della Sera napilapnak adott interjúban.

Ezzel egy időben az olasz média nyilvánosságra hozta azt a videót, amelyet egy 19 éves húszi fiatalember közölt a közösségi csatornákon. Rasid al-Hadid arra szólította fel Olaszországot, katonáival hagyja el a Vörös-tenger térségét. A fiatal, akit a világhálón amerikai filmsztárokhoz hasonlítanak, a felvételeken kalóznak nevezi magát. Az Olaszországot fenyegető videót az egyik legnagyobb internetes közösségi média már eltávolította felületeiről.

Guido Crosetto a közel-keleti helyzettel kapcsolatban kifejtette, hogy az Európai Unió tagállamai 27 különböző külpolitikát képviselnek a Gázai övezetben éppúgy, mint Libanon, Niger, Észak-Afrika vagy Koszovó esetében. "Európának ezért nincsen döntő súlya a világban" - jegyezte meg.

Ukrajnával kapcsolatban Guido Crosetto - aki az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt politikusa - úgy vélte, nincs ellentét az FdI és szövetségese, a Liga nézetei között. Utóbbi párt, Matteo Salvini vezetésével január 24-én a konfliktus diplomáciai úton történő rendezését szorgalmazta ahelyett, hogy újabb fegyverszállítmányt küldenek Kijevbe.

"Ha az a kérdés, hogy belefáradtunk-e a háborúba, azt válaszolom, hogy mindenki belefáradt, ukránok, oroszok, franciák, németek, olaszok, de

amíg (az orosz elnök, Vlagyimir) Putyin nem fárad bele, sajnos, a háború folytatódni fog, és rosszabbodik a helyzet"

- jelentette ki Crosetto. Hozzátette, hogy Európában - Németország után - Olaszország Ukrajna második legnagyobb háborús finanszírozója. A vörös-tengeri misszió elindulásával azonban Rómának újra kell gondolnia a Kijevnek juttatott fegyveres segítség mértékét.

Guido Crosetto hangoztatta, hogy Donald Trump volt amerikai elnök esetleges újraválasztása változást hozhat Washington háborús politikájában, amire az európai országoknak előre fel kell készülniük.

Guido Crosetto megemlítette Németország és Nagy-Britannia terveit a sorkatonai szolgálat visszavezetéséről, és hangsúlyozta, hogy akárhányszor felveti ezt a témát Olaszországban is, azzal vádolják, hogy az óvodáktól vagy az oktatástól akarja elvenni a pénzt.

"Sokan úgy tesznek, mintha nem értenék, hogy védelem nélkül nem létezik szabad oktatás, szabad kereskedelem, és szabadság sem" - mondta.

A védelmi miniszter bejelentette, hogy a következő hetekben törvényjavaslatot terjeszt elő egy tartalékos katonai erő létrehozásáról.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×