Infostart.hu
eur:
377
usd:
318.9
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Ferenc pápa heti általános audienciájára érkezik a vatikáni Szent Péter téren 2023. március 8-án.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Ferenc pápa: a karácsony nem a vásárlás ünnepe

A Szent Atya szerint Jézus születése az emberek életében az igazán fontos értékekre emlékeztetett, a karácsony pedig a mértéktartás és az öröm ünnepe, nem pedig a lázas ajándékvásárlásé.

Ferenc pápa a vatikáni audiencián a betlehemépítés hagyományáról is beszélt, melyet Assisi Szent Ferenc terjesztett el. A szent 1223 karácsonyán a közép-olaszországi Greccio egyik barlangjában készítette el az első betlehemet, melyben a gyermek Jézus születését helyiek mutatták be. Ez volt az egyház első élő betleheme. Az évforduló alkalmából a Szent Péter téren a grecciói betlehem mását építették meg.

A katolikus egyházfő kijelentette: Szent Ferenc nem szép művészi alkotást akart létrehozni, hanem a figyelmet az Úr végtelen alázatára akarta irányítani, valamint a megpróbáltatásokra, melyeket az emberek iránti szeretetből elszenvedett a szegényes betlehemi barlangban. Hangoztatta, a betlehem visszavezet ahhoz, ami igazán fontos, mivel a születéssel Isten visszatért közénk, Jézus mellett pedig ott volt a családja, szerettei, a pásztorok.

"Az emberek jönnek a tárgyak előtt. És mi gyakran a tárgyakat tesszük az emberek elé. Így nem működik" - mondta az egyházfő.

A mértéktartás iskolájának nevezte a betlehemet, megjegyezve, hogy mai világunkban fennáll a veszély, hogy elveszítjük mindazt, ami fontos az életben, mégpedig éppen karácsony időszakában, mivel a "fogyasztásba süppedés felemészti a karácsony jelentését" - hangoztatta Ferenc pápa.

Kifejtette, nincsen semmi rossz az ajándékvásárlásban, de a vásárlási láz másfele fordítja figyelmünket, és nem hagy helyet a mérsékletességnek. A betlehem az öröm jelképe is, de az öröm más, mint a szórakozás, "ami nem rossz, emberi dolog, de az öröm még mélyebb és még emberibb".

"A mérsékletesség, az ámulat vezet az örömhöz, az igazi örömhöz, nem a mesterségeshez" - mondta Ferenc pápa.

Hozzátette, az igazi öröm pedig a közelségből, a gyengédségből, a könyörületességből ered.

Ferenc pápa beszéde végén azt kérte, karácsonykor se feledkezzünk meg azokról, akik háborútól szenvednek. A palesztin területeket, Izraelt, Ukrajnát is megemlítette. "Gondoljunk a háborúban levő gyerekekre, arra, amit ők látnak. Lépjünk a betlehemhez, és kérjünk békét" - mondta a pápa.

A szerdai általános audiencián Ukrajnának a Szentszéknél akkreditált nagykövete Andrij Juras is részt vett.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×